Róma odavág Junckeréknek

Róma odavág Junckeréknek

„Modern barbárok állnak Róma kapui előtt” – a Financial Times így köszöntötte a hírt, miszerint az Öt Csillag Mozgalom és a Liga megegyezett az új olasz kormány megalakításáról. (Silvio Berlusconi Forza Italia-ja a kormányalakítás érdekében nem lépett be a koalícióba, de konkrét ügyekben támogatja.) A koalíció valóban némileg meglepő, hiszen az Öt Csillag elit-ellenes, gyakorta radikálisan baloldali, míg a Liga határozottan jobboldali politikát folytat. Előbbi a szegényebb délen, utóbbi a gazdag északon erős.

Van egy pont, amiben azonban egyetértenek: Az olaszok az elsők!

Amikor először kimondták, a hideg kiverte a római elitet, Európa píszí „közvéleménye” meg már-már Mussolinit, de mindenképpen „elfogadhatatlan populizmust” rikoltott.

Pedig mindössze annyi történt, hogy a tavaszi választások két legjobban szereplő szervezete rájött arra: hosszútávon ugyan másképpen látják a világ nagy kérdéseit, a jelenlegi gondokra azonban hasonló válaszokat adnak.

Ezek közül az egyik legfontosabb a migráció kérdése. Itália eddig nem tudta kezelni a bevándorlást, az országot milliónyi – főleg afrikai – „vendég” árasztotta el, és a Földközi-tenger felől folyamatos az utánpótlás. Az egységes uniós tengeri járőrözés semmit sem ér, lényegében a migráns-taxinak titulált „civil” szervezetek Líbia-Olaszország kompszolgálatát védik.

Ennek vet véget az új kormány, ha kell, kilép az uniós „partvédelmi egyezményből”, és saját kezébe veszi határai biztonságát. Ezen kívül tisztába teszik a „menedékkérők segítésével foglalkozó szervezetek nemzetközi finanszírozásának átláthatóságát.” Ez lényegében a Stop Soros törvény olasz variációja – a Kedves Olvasó el tudja képzelni a művelt Európa reakcióit.

Hát még azután, amikor kiderült, hogy az új kormány nem fogja az illegális migránsokat szabadon flangálni az egész országban. Akinél nincs megfelelő irat, mehet – az egyébként roppant kulturált – befogadó táborokba. Minden tartományban létrejön egy-egy kiutasítási központ is – aki bűncselekményt követ el, automatikusan indul vissza szülőhazájába. Ezen kívül megkurtítják és felülvizsgálják az eddig segélyeket.

A tervek szerint rövidtávon félmillió illegális migránst utasítanak ki Olaszországból.

Mindez tökéletesen ellentétes Brüsszel bevándorló-simogató politikájával. És itt nem egy „kicsi visegrádi országocska”, hanem az unió harmadik legerősebb gazdasága mond nemet. Erre az EU urainak muszáj odafigyelniük.

Hírdetés

Főleg, hogy a várhatóan Giuseppe Conte közgazdász által vezetett új kabinet jelezte: nem tűri többet a brüsszeli diktátumokat! Ezért felül akarnak vizsgálni több Unióval kötött szerződést, amelyek hátrányosak hazájukra nézve. Nem tabu az sem, hogy az elmúlt évtizedben megugrott olasz államadósság – amelybe jórészt a 2008-as gazdasági válság után az Európai Központi Bank „reformcsomagja” kényszerítette – egy részének elengedését kezdeményezzék.

Rómának elege van a Moszkvával vívott értelmetlen szankcióháborúból is. Jelezték: nagy valószínűséggel megvétózzák nyár elején a kereskedelmi korlátozások meghosszabbítását.

Összességében: A Conte-kormány a nemzetek Európájában, és nem a német-francia uniós szuperállamban gondolkodik. Nem lesz Italexit, Róma az unió reformját akarja – ez alighanem jobban fáj Merkelnek, Macronnak és Junckeréknek, mintha egyszerűen kilépnének.

Mit jelent mindez nekünk? Az biztos, hogy számunkra meghatározó kérdésekben erős szövetségest kapunk. A Liga vezetője, a leendő belügyminiszter, Matteo Salvini többször példaértékűnek nevezte Orbán Viktor migráns-politikáját. Ez mindenképpen jó.

Az elkövetkező hónapokban persze megszaporodnak a gondok. Az uniós bürokrácia végképp be fog vadulni. Az olasz változás ugyanis újabb jel arra, hogy a jövő évi Európai Parlamenti választásokon a „mainstream” pártok elveszítik biztos többségüket. Junckerék ötleteit nem fogják automatikusan megszavazni. Beindulhat az EU tényeleges reformja, és nagyon nem a merkeli forgatókönyv szerint.

Így Brüsszelnek az elkövetkező hónapokban kell mindent keresztülvernie, új megállapodásokat köttetnie, vagy legalább olyan aknákat elhelyezni, amely megnehezítené az EU „megjavítását”.

Olasz segítséggel ezt talán már meg lehet akadályozni. S akkor jövőre nem a „Róma kapui előtt álló barbárok” megállításáról, hanem az olyan Augeiasz-féle brüsszeli és strasbourgi istállók kitakarításáról cikkeznek majd a lapok.

fotó: thesun.co.uk

Máté T. Gyula – https://matete.pestisracok.hu/

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »