Kveck Péter szentszéki magyar nagykövet – aki korábban többek között Kairóban és Buenos Airesben teljesített diplomáciai szolgálatot – február 9-én adta át megbízólevelét XIV. Leó pápának. Vértesaljai László SJ, a Vatikáni Rádió magyar adásának főszerkesztője készített vele interjút. Az alábbiakban a beszélgetés szerkesztett leiratát olvashatják.
– „Átadta kormánya megbízólevelét…” – adtuk hírül a hétfői eseményt, de mit is jelent ez konkrétan? Csak egy egyszerű formális gesztus ez, vagy a pápa ki is bontja a levelet…?
– A megbízólevél átadása – amint a neve is sugallja – azt jelenti, hogy a nagykövet hoz magával egy megbízólevelet, amit a mi esetünkben a köztársasági elnök állít ki, és átadja a fogadó ország államfőjének, ebben az esetben a Szentatyának. Ebben a megbízólevélben az áll, hogy megbízza az illető misszióvezetőt a nagykövetség vezetésével és a fogadó fél figyelmébe ajánlja. Ez tehát mintegy az új misszióvezetőnek a legitimácója a fogadó állam államfője felé.
– Ennek van egy megelőző, formális lépése otthon, amikor a megbízó fél átadja a megbízólevelet?
– Az átadás megelőző aktusa az, amikor megtörténik az új misszióvezető kijelölése, akkor a küldő fél – tehát most a magyar fél – kér egy úgynevezett agreementet (beleegyezést) a fogadó féltől, ami egy hivatalos diplomáciai kérés, ami arra irányul, hogy elfogadja-e őt mint az adott ország leendő képviselőjét. Hogyha erre igenlő a válasz, akkor elkészül a megbízólevél, és a nagykövet a kiutazása után átadja ezt.
– Mire ad lehetőséget egy ilyen személyes találkozás?
– Azon túl, hogy átadtam a megbízólevelemet, lehetőség nyílt rá, hogy személyesen beszéljek a Szentatyával, ami egy nagyszerű lehetőség volt, hiszen először volt alkalmam ilyen találkozásra.
– Milyen nyelven beszéltetek?
– Megkérdeztem a vatikáni protokollt, és ők az angol nyelvet ajánlották, ami a Szentatya anyanyelve, így aztán angol nyelven folyt a megbeszélés.
– Akkor gyorsan és könnyen ment minden…?
– Minden gördülékenyen ment, és az volt a benyomásom, hogy
Egyértelműen láttam, hogy nagyon odafigyel arra, amit a partnere mond, és azt mondhatom összegzésként, hogy ez egy nagyon gyümölcsöző, nagyon produktív szűk félóra volt, amit eltöltöttünk.
– A találkozó végén volt ajándékátadás?
– Igen. A Szentatyának vittem ajándékba egy üveg magyar misebort. Hozzá az volt a javaslatom, hogy mivel Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárka is kapott már korábban egy ilyen üveg misebort, válasszon ki a két egyházfő egy olyan ünnepet, amely mindkét félnél ugyanarra a napra esik a saját egyházukban, és azon a napon ezzel a miseborral misézzenek mind a ketten, egyikük Rómában, a másikuk pedig Isztambulban, ami egy szép ökumenikus gesztus lenne, amihez a magyar fél a maga eszközeivel hozzájárulhatott.
– Hozzájárult a két fél…?
– A Szentatya nagyon kedvezően fogadta ezt a lehetőséget.
– Nagykövet úr, ez már a sokadik akkreditációs találkozásod volt. Kairó és Buenos Aires után a találkozás Leó pápával miben volt más, mint az előzőek?
– Azt mondhatom, hogy ilyen hosszú és mély párbeszédre nem volt alkalmam a korábbi megbízólevelek átadásakor, mert azok a találkozások sokkal rövidebbek voltak, és az volt a korábbi tapasztalatom, hogy ezek főleg formális, udvariassági jellegű gesztusok voltak. Most viszont
– Olyan a Szentatya lelki vonásaiban, mint amilyennek messziről látjuk…?
– Igen, abszolút! Olyan benyomásokat szereztem róla, ami megerősítette, amit korábban elképzeltem róla a médiából szerzett információk alapján.
A Szentatya jól tud gondoskodni arról, hogy a tárgyalópartnere is jól érezze magát a megbeszélés során, és ez nagy talentum.
(…)
– Egy nagykövet hogyan is tudja itt, a vatikáni környezetben hasznosítani eddigi diplomáciai tapasztalatait?
– A Vatikán több szempontból más, mint egyéb diplomáciai állomások, de azért itt is vannak olyan dolgok, amelyekkel kapcsolatban az ember hasznosítani tudja, amit máshol megtanult.
Egy nagykövet megítélése nagyrészt azon múlik, hogy mennyire tudja a saját országát kedvező színben feltüntetni, a fogadó országgal mennyiben képes kapcsolatokat építeni, mennyiben képes barátokat szerezni Magyarország számára. Úgy gondolom, hogy ezek a mechanizmusok a Szentszéknél is így működnek, tehát itt is bármelyik nagykövetnek arra kell törekednie, hogy jó viszonyban legyen a fogadó ország képviselőivel, és olyan dolgokat mondjon, mutasson, értessen meg Magyarországról, amelyek révén erősödhet a barátság a két fél között.
– Az egymással való kapcsolattartásnak fontos feltétele a nyelv, a nyelvek. (…)
– Gyermekkorom óta nagy érdeklődést éreztem és mutattam a nyelvek iránt, ez tulajdonképpen egyfajta hobbi is nálam. Már az általános iskolában, a gimnáziumban is – akkor az orosz kötelező volt, ez volt az első idegen nyelv, amit tanultam; aztán a gimnáziumban elkezdtem németül és latinul tanulni, később jött hozzá az angol, a spanyol és még arabul is megtanultam az idők folyamán.
(…) Tizenkét évet szolgáltam Egyiptomban és mellékállásban, úgy érdeklődésből tanultam meg arabul.
(…) Ahogy egy szülőnek egyformán kedvesek a gyerekei, én is egyformán szeretem ezeket a nyelveket, és arra törekszem, hogy mindig új dolgokat fedezzek fel bennük, hobbiból is szeretek ezekkel foglalkozni, összehasonlítani őket, eljátszadozni a szavakkal, a kifejezésekkel.
– A kecskeméti piaristáknál tanultál. Mit hoztál magaddal az érettségi tarisznyában?
– A „kegyes atyáktól”, ahogy régen nevezték őket, sok mindent tanultam. Sok ajándékot kaptam tőlük, amit az érettségi után magammal vihettem. Ott érlelődött meg bennem igazán a hit; a gyermeki hitből felnőtt hitté vált, és tudatosult bennem, hogy ami engem érdekel, azt valójában diplomáciának hívják. Akkor kezdtem érdeklődni e pálya iránt, az idegen nyelvek, a történelem és a politika ismerete után. De nemcsak ismereteket kaptam, hanem
És nagyon kiváló példaképeket ismertem meg a piaristáknál, akikre a mai napig nemcsak szeretettel gondolok vissza, hanem egy-egy nehéz helyzetben az is sokszor megfordul a fejemben, hogy ők vajon hogyan oldanák meg azt.
– És végül, sok világváros után hogy tetszik Róma?
– Róma csodálatos.
Abszolút egyetértek vele – nemcsak mint katolikus magyarnak, hanem mint a történelem, a kultúra és a művészetek iránt érdeklődő embernek is nagy ajándék, hogy egy ilyen környezetben dolgozhatok és szolgálhatom a hazámat.
A teljes beszélgetés meghallgatható IDE KATTINTVA, az oldal alján.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatikáni Rádió magyar adása; Vatican Media
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
