Roland mindenet vissza akart adni, különben is egy nő miatt siklott ki az élete – de a szívtelen rendőrök nem hittek neki

Roland mindenet vissza akart adni, különben is egy nő miatt siklott ki az élete – de a szívtelen rendőrök nem hittek neki

Befejezték a szentendrei vizsgálók annak a jelenleg is letartóztatásban lévő, 33 éves férfinek az ügyét, akinek élete állítása szerint – egy nő miatt siklott ki.

Utolsó bűncselekményének helyszínéről menekülve fogták el a rendőrök "F." Rolandot. Pomáz, Szentendre és Budakalász utcáit járva betört üvegű autókat, feltúrt utastereket hagyott maga után 17 nap leforgása alatt.

A 2022. január 21-én indult sorozat 2022. február 2-án ért véget elfogásával, majd a bíróság által elrendelt letartóztatásával.

Hírdetés

A büntetőeljárás végére a terhére rótt bűncselekmények számát 11-re gyarapították a rendőrök. Nyolc alkalommal parkoló autókat tört fel, egyszer alufelniket lopott, egy alkalommal lopott bankkártyáról próbált pénzt levenni, egyszer pedig volt élettársa házának kapuját rugdosta.

"F." Roland először beszédesnek bizonyult, tetteit azzal magyarázta, hogy egy nő miatt siklott félre az élete. Később már megtagadta a vallomástételt, ám folyamatosan alkudozni próbált a rendőrökkel: ha nem veszik őrizetbe, mindent visszaad, és többé nem fog lopni. A rendőrök nem éltek a felajánlott tárgyalás lehetőségével, korlátozták személyi szabadságát, amelyet a bíróság is megerősített a férfi letartóztatásával.

A Szentendrei Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a több rendbeli lopás bűntettének és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást befejezte, az iratokat átadta az ügyészségnek.

(Police nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »