Röhögnek a 888-on és G. Fodor Gáboron

G. Fodor Gábor, a 888.hu főszerkesztője szerint teljesen rendben volt, hogy október 23-án az általa vezetett kormányközeli lap már azelőtt Vona Gábor Jobbik-elnök kifütyüléséről írt cikket, mielőtt a politikus egyáltalán színpadra lépett volna. Aztán a kifütyülés is elmaradt.

Az Echo TV Angard című műsorának szerdai adásában G. Fodor Gábor (888.hu, Századvég) és Böcskei Balázs (politikai elemző), Gajdics Ottó (Karc FM), valamint Tóth Csaba (Republikon Intézet) vitázott egymással.

Amikor beszélgetés eljutott arra a pontra, hogy mégis, volt-e balhé a Jobbik október 23-i rendezvényén avagy sem, G. Fodor a többi vendég halk nevetése közepette előadta, hogy

ők csak egy olvasói információt kaptak a balhéról, de mivel később a Jobbik cáfoló közleményét is átvették, lényegében nem számít, hogy egyáltalán nem volt igaz az általuk terjesztett híresztelés.

A 888.hu főszerkesztője azt mondta, a Jobbik vasárnapi és hétfői közleménye szembe ment egymással, holott ez egyszerűen nem igaz. Ugyanis mindvégig arról írtak, hogy a cikk meg nem történt eseményen alapul, később mindössze azzal egészítették ki álláspontjukat, hogy a provokátorok megjelenése (és még a beszédek előtt való eltávolítása) gyanúsan egybeesik az idő előtt elkészített és publikált 888-as cikkel, tehát akár tudhattak is róla, hogy mit terveznek az egyébként cigány tüntetők.

G. Fodor Gábor szerint a Jobbik most politikai tőkét akar kovácsolni az ügyből, de ez ugyan úgy nem sikerül nekik, mint a letelepedési kötvénnyel kapcsolatos nyomásgyakorlás. A helyzet viszont az, hogy ez sem teljesen igaz, a kormánypártok ugyanis azóta, hogy a Jobbik a kötvények megszüntetéséhez kötötte az Alaptörvény-módosítás támogatását, teljesen kihátráltak az üzleti modell mögül.

A főszerkesztő viszont próbálta védeni alkalmazottait, és úgy tálalta az eseményeket, mintha azok megfeleltek volna a szakmai elvárásoknak, avagy az igazságnak.

Hírdetés

„Így működnek az újságok szerintem. Hozzájuk eljutott információkra is támaszkodnak”

– mondta G. Fodor, mintha az információkat nem kellene leellenőrizni.

Erre lőtt vissza Böcskei Balázs is azzal, miszerint

„A sajtó az nem úgy működik, hogy engem felhív egy olvasó, aztán megírom. Hanem az állításokat szokás kontrollálni, ellenőrizni. Szerintem a 888.hu szerkesztőségétől is elvárható, hogy ha én betelefonálok, hogy piros hó esik, akkor aztán talán kihúzzák az ablakot, hogy tényleg piros hó esik-e”

Érdekesség, hogy GFG a beszélgetés korábbi részében Orbán Viktor kifütyülése kapcsán egész másképp látta a dolgokat, mint a Jobbik esetében. A Kossuth téri eseményekről úgy érvelt, „ki kell nyitni az ajtót meg az ablakot, ki kell nézni az utcára hogy mit látok, mint mond a józan ész”. A Jobbik esetében viszont már elég volt egy „olvasói információ” a 888 főszerkesztőjének, bár nehéz eldönteni melyik a szomorúbb: szándékosan valótlanságot írni, vagy nulla befektetett munkával közzé tenni egy „olvasó” híresztelését.

Kitértek arra is, amikor az N1TV a botrány után meglátogatta a 888.hu szerkesztőségét, hogy megkérdezzék, egyrészt honnan van időgépük, másrészt miért írtak olyat, ami végül nem történt meg. Aki csak röviden akarja látni az N1TV látogatásának eredményét, az nézze meg ezt:

(aki az eredeti felvételre kíváncsi, kattintson ide)

Böcskei szerint aki online bátor, az offline is legyen az, mert a 888.hu újságírói csak „gangon futkorászó fiúk és lányok” voltak, válaszolni már nem mertek a kérdésekre.

GFG szerint viszont az N1TV nem vette tudomásul, hogy a „nem közszereplő kollégái” nem akartak nyilatkozni, sem felismerhetően megjelenni a műsorban. Ennek ellenére egyébként a 888-on jóval az N1TV-s felvétel publikálása előtt megjelent egy cinikus írásszerűség a stáb látogatásáról, amin a riporter és az operatőr fényképe is szerepelt. Böcskei ezek miatt is tökéletesen érzett rá az online-offline-bátorság párhuzamára.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »