A magyar közbeszéd mocskos, hozzá kell szokni. Szinte csak akkor kapjuk fel a fejünket, ha a politikusok családtagjait éri olyan személyes támadás, aminek semmi köze a közélethez, viszont beletipor az illető magánéletébe. Ezeknek az eseteknek van visszhangjuk, és ilyenkor meg is nyugszunk kicsit, hogy mégis van határ. Mindegy, hogy a miniszterelnök lányáról vagy egy szocialista politikus feleségéről van szó. Néha azt hiszem, hogy ez csak a jéghegy csúcsa, és mindennek a mélyén valamiféle nehezen meghatározható „soft” rosszindulat határozza meg a közbeszédünket, amit igazából mi magunk is igénylünk. A kárörömöt legalábbis biztosan. Ki ne lenne kíváncsi például a 80 milliárd forintból működő köztelevízióban elkövetett bakikra? Amikor a napokban megláttam a HVG.hu erről szóló cikkét, én is egyből odakattintottam, pedig tudtam, hogy nem a köztévé gazdálkodásáról vagy egy fontos hír féloldalas értelmezéséről fog szólni – azaz semmi érdemiről.
„Húsvét előtt a népszokások szó fogott ki Meszes Boglárkán, az M1 bemondónőjén, ezúttal az osztrák elnökválasztással kapcsolatos híradásnál szólta el magát és minősítette az egyébként szoros küzdelmet »szaros küzdelemnek«. A bemondónő rögtön az első szónál belebakizott a műsorba, a felvételt itt lehet megnézni!” – jelentette lelkesen a HVG.hu, ami azért volt furcsa, mert komoly lapok ritkán foglalkoznak ilyen apró-cseprő ügyekkel.
A köztévé kínos, úgy, ahogy van, sajnos ez olyan világos, mint a nap. Most mégsem csak ez jutott eszembe a cikkről, hanem az is, hogy beüssem a bemondónő, Meszes Boglárka nevét az internetes keresőbe, hadd lám, mit ad ki. A találatok egyik fele még a húsvéti szaftos bakiról szólt, a másik fele a mostani tévesztésről. Némelyikben burkolt szexizmust is fel lehetett fedezni, végül is egy fiatal nő élő adásban blamálta magát – ez akkor is pikáns, ha semmit nem teszünk hozzá, vagy csak egy összekacsintással jelezzük, hogy a szótévesztés mekkora poén. Két oldalon keresztül olvashattam a kínos bakikról szóló cikkeket, többnyire bulvárlapok és blogok oldalain.
Ennyi egy emberi lény virtuális lenyomata a magyar interneten. Ezt szomorúnak találtam, függetlenül a köztévé állapotától. Nem tudom, mit tesz hozzá ez a jelenség a közélethez, mit javít a köztévé színvonalán, a politika hozzáállásán, az olvasók tájékozottságán. Nem tudom, jó-e bármi másra, mint amire most használjuk: arra, hogy röhögjön az internet.
Persze lehetséges, hogy az én túlérzékeny (női?) nézőpontomnak semmi helye a magyar közéletben, amely továbbra is férfiak által uralt terep. Egy férfi kollégám ki is igazított már tegnap, mondván, hogy ez valóban nem igazságos, de végül is „ő vállalta”, mármint Meszes Boglárka és mindazok, akik a köztévénél dolgoznak, számíthatnak rá, hogy ömleni fog rájuk – hogy a Magyar Művészeti Akadémia friss életműdíjasát, Pap Gábort idézzük – a trágyalé. Az ősmagyar ezotéria iránt elkötelezett művészettörténész szerint ez azért van, mert nem a táltost követjük, hanem hamis bálványokat, mint a Nobel-díj meg az Oscar-díj. Ezt az eszmefuttatást is minősíthetném, de inkább kihagyom. Csak az jutott róla eszembe, hogy milyen szép is lenne, ha minél többen leszállnának a küldetéstudat magas lováról, mert nagyon úgy tűnik, hogy nem a táltos és a hamis bálványok küzdelme zajlik Magyarországon, hanem a társadalom elég nagy része szenved úgy általában a rosszindulat influenzájában. Igaz, hogy holmi mitológiai harcoknál ez kevésbé emelkedett állapot. Cserébe viszont kellemetlen, tartós – és nem fog katarzishoz vezetni soha.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 05. 27.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
