Rohamot indított Szíriában az Iszlám Állam

Nagy rohamot indított szerda hajnalban Szíria délnyugati részén az Iszlám Állam terrorszervezet; a halálos áldozatok száma meghaladja a 180-at a különféle jelentések szerint.

A több helyszínen, egyeztetve kezdett harcok esz-Szuveida tartományban zajlanak a kormányerők és a dzsihadisták között, de sok a civil áldozat is. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) szerint 183-an haltak meg, köztük 89 civil a terroristák által lerohant falvakban. Több helyen túszokat is szedtek a támadók.

Az Iszlám Állam terrorszervezetnek 45 tagja esett el, köztük hét öngyilkos merénylő. A többi a szíriai hadsereg és a vele szövetséges milíciák vesztesége csak halottakban. A sebesültek száma is igen magas, ezért ezek az adatok tovább nőhetnek.

A szintén esz-Szuveidának nevezett tartományi fővárosban hajnalban három öngyilkos merénylő röpítette levegőbe magát – részletezte a terepen kiterjedt aktivistahálózattal rendelkező OSDH-t vezető Rámi Abder-Rahmán. Nagyjából hasonló, „több mint száz” halottról szóló adatot közölt az Iszlám Állam terrorista szervezet is közösségi médiájában, és egyben megerősítette, hogy az ő fegyvereseik hajtották végre különböző helyszíneken a meglepetésszerű támadásokat.

Hírdetés

A tartományban ez a legsúlyosabb napi veszteségmérleg a fegyveres konfliktus 2011-es kezdete óta – közölte az OSDH. Annak ellenére van ez így, hogy a dzsihadistákat az utóbbi időszakban kiszorították az általuk ellenőrzött területek jelentős részéről, és jelenleg a közel-keleti ország mindössze 3 százalékát tartják felügyeletük alatt.

A hivatalos szíriai sajtó szerint a hadsereg délután ellentámadást hajtott végre, és visszafoglalt három falut a szóban forgó tartományban. A dzsihadisták elmenekültek a kezükön maradt utolsó sivatagi területre. A damaszkuszi álláspont szerint az Iszlám Állam a szerdai, meglepetésszerű és összehangolt támadással azt a katonai nyomást igyekszik csökkenteni, amely a szomszédos Deraa tartományban lévő állásaira nehezedik napok óta.

Esz-Szuveidában helyreállt a nyugalom – jelentette be később a tartományi kormányzó, de egy kisebb terület még a dzsihadisták kezén van a várostól északkeletre.

Az orosz külügyminisztérium azt állította: a szerdai roham a terroristák „kétségbeesését” bizonyítja a küszöbön álló végső vereségük láttán.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »