Rohamosan emelkedik a gyerekkatonák száma a szíriai iszlamisták körében

Rohamosan emelkedik a gyerekkatonák száma a szíriai iszlamisták körében

2023. 06. 28.

Egyharmadával emelkedett tavaly a gyermekkatonák száma Szíriában – derül ki az ENSZ friss jelentéséből, amelyet az AP amerikai hírügynökség ismertetett szerdán.

A közlés szerint a 2020-as 813-hoz képest 2022 végén már kétszer annyi, 1696 gyerekkatona szolgált Szíriában annak ellenére, hogy időközben jelentősen csökkent a fegyveres összecsapások száma.

Besszám al-Ahmad, a Szírek az Igazságért (SfJ) nevű civil szervezet igazgatója a jelentéssel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a gyermekkatonák egy részét erőszakkal sorozzák be a fegyveres csoportok, más részük viszont önként csatlakozik, pénzért vagy más megfontolásból.
A kiskorú fiatalokat első körben csak képzik, és az iszlamista fegyveres csoportok állítása szerint ezután önként dönthetik el, hogy szeretnének-e fegyveres harcokban is részt venni.

Hírdetés

Az ENSZ adatai szerint a török haderővel szövetséges  iszlamista Szabad Szíriai Hadsereg, az al-Kaida terrorhálózattal szövetségben álló, iszlamista Nagy-Szíriai Felszabadítási Szervezet (Hajat Tahrír as-Sám), valamint a velük szemben álló, az Egyesült Államok szövetségeseként működő, kurd vezetésű katonai szövetség, a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű szervezet több száz gyermekkatonát toboroz évente Szíriában.

A Szíriai Arab Hadsereg és a velük szövetséges kormánypárti szervezetek körében tiltott a kiskorúak besorozása.

MTI, Hirado.hu

Megosztom:


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »