Rogán új apósa fillérekért beszállt egy állami milliárdokat elnyert cégbe

Névértéken, azaz 750-750 ezer forintért szerezte meg a Ductus Szaktanácsadó és Oktató Kft. 25-25 százalékos üzletrészét Rogán Antal propagandaminiszter új apósa, Obrusánszki Zsolt, valamint annak földvásárló társa, Farkas Zsigmond. A Ductus

alig háromnegyed évvel korábban, 2019 októberében nyert el egy 2,232 milliárd forintos állami támogatást

uniós finanszírozású Vidékfejlesztési Programból mezőgazdasági szaktanácsadási pályázat címén – tárta fel az Átlátszó. Érdekesség, hogy a 14,1 milliárdos keretből ez a cég nyerte a legtöbbet.

A támogatás célja az, hogy a tanácsadásért ilyen cégekhez forduló gazdáknak csak az ár tizedét kell kifizetniük,

Hírdetés

a fennmaradó 90 százalékot az állam fizeti ki a tanácsadó cégnek, jelen esetbe Rogán apósáéknak.

A tényfeltáró portál arra is rávilágít, a projekt összköltsége 2,4 milliárd forint volt, vagyis a cégnek elő kellett kerítenie 165 millió forintnyi önrészt is. A portál azt írja a kormányzati irányítású Budapest Bank Rogán apósáéknak beszállása után, 2020 októberben nyújtott 315 millió forint hitelt a 2019 végén mindössze 47 milliós saját tővel bíró Ductus Kft.-nek.

A Budapest Bank Rogán új feleségének nagy hitelezője, ők adtak 1,58 milliárd forint hitelt Obrusánszki Barbara, Rogán Antal új felesége és családja földvásárlására.

A Budapest Bank vezérigazgató-helyettese Puskás András, Rogán Antal bizalmasa.

A cég harmadik résztulajdonosa, Hernáczki Ibolya az Átlátszónak azt mondta, nincs oksági összefüggés amögött, hogy a Ductus Kft. csak Obrusánszkiék beengedése után kapta meg a bankhitelt. Azt is mondta, hogy „ezeréves cimborák” a két új üzlettársával. Amikor most a szaktanácsadási programon elnyert milliárdokról kérdezték, lényegében megtagadta a válaszadást.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »