Rogán kontra Punisher: rendőrségi megfélemlítésről beszélnek

Rogán kontra Punisher: rendőrségi megfélemlítésről beszélnek

Rendőrségi megfélemlítésnek tartja az LMP, hogy 72 órás bűnügyi őrizetbe helyezték a Rogán Antalt pénteken kefirrel és joghurttal leöntő férfit. Aránytalan intézkedésről beszél a Hír TV által megkérdezett jogász is.

Volt olyan német baloldali politikus, akit csokitortával dobtak meg, Tony Blairre tojást hajítottak, George Bushhoz pedig cipő érkezett egy iraki sajtótájékoztatón. Külföldön nem ritkák a hasonló esetek, de volt már ilyen Magyarországon is. Emlékezetes, 2007-ben a március 15-ei nemzeti ünnepen esernyővel védték a biztonsági emberek Demszky Gábort a tojásoktól.

Pénteken fél liter kefirrel és fél liter joghurttal akarták leönteni Rogán Antalt a Parlament előtt, amikor a kormánypárti politikus beszállni készült mikrobuszába. Az akciót az önmagát Punishernek, azaz megtorlónak nevező szervezet aktivistái követték el. A csoport alapítója a Hír Televíziónak azt mondta, akciójukkal a kormányzati visszaélések ellen tiltakoznak, és hasonlót terveznek a jövőben is.

Hogy ki lehet célpont, arra ezt mondta: „Mindenki, aki hazudik, mindenki beletartozik. Személy szerint nem akarom megnevezni őket, mert nem akarok nekik támpontot adni, hogy ki van benne, ki nincs benne” – mondta P. R.

Hírdetés

A támadó férfit a rendőrség elfogta és 72 órás bűnügyi őrizetbe helyezte, garázdaság vétségének megalapozott gyanújával kihallgatták.

Az LMP politikusa úgy véli, az őrizetbe vétel maximum a  megfélemlítést szolgálja. Heltai László szerint  ha ez nem kormánytaggal történt volna meg, senki sem foglalkozna vele.

„Aggasztó ebből a szempontból, hogy a rendőrség ilyen túlbuzgóan áll hozzá. Hogyha ez nem Rogán Antallal történik, akkor valószínűleg nem ez az eredmény. És amit még érdemes hozzátenni, hogy ennek nem lett volna szabad megtörténnie, ugyanis Rogán Antal ellen olyan komoly vádak fogalmazódtak meg, akár az ötödik kerületi ingatlanügyekben, akár más területen – offshoreozás, letelepedési kötvény – hogy nem biztos, hogy neki már pozícióban, vagy egyáltalán szabadlábon kellene lennie” – vélekedett a zöldpárt gazdaságpolitikai szakszóvivője.

Aránytalan rendőri intézkedésről beszél a jogász is.

„Az, hogy valakit ezért személyi szabadságától megfosztják és akár 72 órára is őrizetbe veszik, mindenféleképpen eltúlzottnak tekinthető, és nem áll arányban a cselekmény a társadalomra veszélyességével. Ha a miniszter úr úgy véli, hogy ez az ő személyiségi jogait megsértette, akkor polgári eljárást kezdeményezhet azokkal szemben, akik így fejezték ki a véleményüket, de ezt sem tanácsoljuk, mert nem vezet sokra, egyértelmű, hogy egy közszereplőnek, mindenféle véleménynyilvánítást tűrnie kell” – mondta Magyar György, ügyvéd.

Az akcióban egyébként senki sem sérült meg.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »