Rogán Antalnál is vannak okosabbak

Rogán Antalnál is vannak okosabbak

Nehéz lesz megmagyaráznia Rogán Antalnak, hogyan fordulhatott elő az, hogy még be sem adta a letelepedésikötvény-programot lehetővé tevő jogszabály-módosító indítványát, máris megalakult az egyik offshore cég a Brit Virgin-szigeteken.

Nagyon nehéz a letelepedésikötvény-program végső haszonélvezőinek a nyomára jutni, ugyanis többszörös offshore cégháló mögött rejtőznek az igazi tulajdonosok. Az interneten elérhető céges adatok alapján azonban bizonyítékok vannak arra, hogy valakik igen jól értesültek lehettek a kötvényprogrammal kapcsolatban. Hiába kellett a kötvényprogramban részt vevő cégeket direkt erre a célra létrehozni, a vállalkozások már a törvény hatálybalépése előtt, sőt még az ezt szabályozó törvénymódosítás parlamenti végszavazását megelőzően alapították meg a jól értesült tulajdonosok. Nem tudni, hogy ki súghatott, azonban beszédes, hogy az egyik offshore céget már azelőtt megalapították, hogy Rogán Antal beadta volna a letelepedésikötvény-programot lehetővé tevő törvénymódosító indítványát. Rogán Antal még az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnökeként 2012. október 27-én nyújtotta be a harmadik országbeli állampolgárok beutazását és tartózkodását szabályozó törvény módosító indítványát a parlamentnek.

 

Egy nappal korábban – október 26-án – a Karib-tengeren lévő adóparadicsomban, a Brit Virgin-szigeteken valaki egy cégjegyzési kérelmet nyújtott be. Az újonnan létrejövő vállalkozás a Prime Ally Limited nevet kapta. Miközben Rogán Antal módosító indítványa már egy napja a magyar parlament aktái között pihent, ismét valaki Star Wealth Global Limited néven újabb céget alapított szintén a Brit Virgin-szigeteken, majd november 1-jén még egyet, az Ace Deal Investments Limitedet, ezt is az adóparadicsomnak számító szigetországban. Ahogy lapunk korábban beszámolt róla ez a három cég a végső tulajdonosa a gazdasági bizottságtól kötvényforgalmazási engedélyt kapó, kajmán-szigeteki Hungary State Special Debt Fund (HSSDF) nevű vállalkozásnak. A HSSDF a legnagyobbnak számító kínai piacon került monopolhelyzetbe a magyar kötvények forgalmazását tekintve. Az eddig értékesített több mint 4700 állampapír mintegy 85 százalékát ez a vállalkozás jegyezte le, amellyel 100 milliárd forintos bevételre tett szert. Rogán Antal 2013-ban a HSSDF tulajdonosaként Boros Attila és Lian Wang (Lien Vang) mellett Simon Mut és Jonathan Chant (Csan) nevezte meg. A HSSDF azonban – miután megkapta a Rogán által vezetett

Hírdetés

 Nem stimmelnek a dátumok az offshore cégek esetében. Ide kattintva tekintheti meg a dokumentumokat  

bizottságtól a letelepedésikötvény-forgalmazásra vonatkozó felhatalmazást – a legnagyobb pénzt hozó tevékenységét lényegében kiszervezte a hasonló nevű Hungary State Special Debt Managementnek. Ezt a vállalkozást Hongkongban jegyezték be 2012. december 4-én, tehát bő három héttel a törvény hatálybalépése előtt és egy héttel a parlamenti végszavazás előtt. (A Fund és a Management cég esetében is beszédes a név, magyarra fordítva a speciális magyar letelepedési állampapírra utal). Ez a cég kapja lényegében a kötvényüzlet legnagyobb hasznát jelentő 50 ezer eurós, mintegy 15 millió forintos szolgáltatási díját. (A HSSDF-nek csak a kötvény árát utalják át a külföldi „befektetők”, amit a cég továbbküld Magyarországra). A hongkongi cégadatok szerint a Hungary State Special Debt Managementben Lian Wang és Boros Attila már csak igazgatóként van jelen, miközben egy újabb vezetővel, Wu Wenqinggel (Vu Vencsing) is gazdagodott a vállalkozás. (A cég 2014. január 14-én Hungary Immigration Consultingra változtatta a nevét.) A végső tulajdonosok pedig a korábban említett három Brit Virgin-szigeteken bejegyzett cég: 25 százalékban a Star Wealth Ltd., 30 százalékban a Prime Ally Ltd. és 45 százalékban az Ace Deal Investments Ltd.

Nagy kérdés, hogyan jöhettek létre a fent említett cégek a törvény hatálybalépése vagy éppen a parlamenti végszavazás előtt. Az igazi kérdés azonban az, hogy honnan tudhatták ezeknek az offshore vállalkozásoknak a tulajdonosai azt, hogy egy magyar politikus, Rogán Antal másnap olyan törvénymódosító indítványt fog az Országgyűlés elé terjeszteni, amely később több milliárd forintot hoz a cégnek. Megkerestük Rogán Antal munkahelyét, a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtóosztályát, de lapzártánkig nem kaptunk választ.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017. 03. 18.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »