Rodosz és Limnosz szigetén szükségállapotot hirdettek ki a viharok miatt, többen meghaltak Kulcsár Péter2024. 12. 02., h – 16:53
Rodosz és Limnosz szigetére vonatkozó szükségállapotot hirdettek ki hétfőn a görög hatóságok, miután a viharos időjárás miatt Limnoszon két ember meghalt és jelentős anyagi károk keletkeztek.
A helyi hatóságok és a katonaság egységei sok embert mentettek ki az árvíz sújtotta területekről, ahol a viharos széllel kísért heves eső a hét végén autókat sodort el, és áramszüneteket okozott, az ország szárazföldi részén pedig a vasúti közlekedést is megbénította.
A kimenekített lakosságot egyelőre a limnoszi főkikötő egyik szállodájában helyezték el. Vaszilisz Kikiliász egészségügyi-, klímaügyekért és polgári védelemért felelős miniszter arra kérte a szigetek lakosságát, hogy a további tragédiák elkerülése érdekében tartsák be a mobiltelefonokra küldött, a kitelepítésükkel kapcsolatos utasításokat.
A Szkai magántévének adott nyilatkozatában a miniszter az éghajlatváltozást tette felelőssé amiatt, hogy az utóbbi években a szélsőséges időjárás példátlanul erős hőhullámokkal, viharokkal és árvizekkel sújtja Görögország középső és déli részét, valamint az Égei-tengeri szigeteket.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »