Robertóék képtelenek voltak felfogni, hogy nem kívánatosak a győrszentiváni zártkörű rendezvényen

Robertóék képtelenek voltak felfogni, hogy nem kívánatosak a győrszentiváni zártkörű rendezvényen

Berúgták az ajtót és bántalmazták a házigazdát egy győrszentiváni sörözőben. A rendőrök fél órán belül elfogták a tetteseket.

A Győri Rendőrkapitányság garázdaság és rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást két győri lakos ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsítottak 2015. december 13-án, hajnali 3 óra körül egy győrszentiváni sörözőnél közösségellenes és erőszakos magatartást tanúsítottak.

Hírdetés

A helyiségben zárt rendezvény tartottak, ahol a két férfi ittas állapotban, hívatlanul jelent meg és több vendéggel szóváltásba keveredett. Az üzemeltető a két fiatalembert a vendéglőből kitessékelte és a bejárati ajtót bezárta. Pár perc elteltével B. István, 25 éves győri lakos az ajtót berúgta, az ablak üvegét kitörte, majd társa, Ny. Robertó, 20 éves győri lakos a házigazdához lépett és egy alkalommal tenyérrel arcon ütötte. A sértett a történtek után értesítette a rendőrséget.

A helyszínre érkező járőröket látva az elkövetők futva távoztak. A rendőrök a környéket átvizsgálták és 30 percen belül elfogták, majd előállították a Győri Rendőrkapitányságra a két tettest.

A nyomozók a két "fiatalt" gyanúsítottként kihallgatták.

(Police.hu nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »