Robert Redford: elvonulhatok egy másik helyre

Robert Redford: elvonulhatok egy másik helyre

Ezúttal is így tett, de röviden beszélt. „Úgy gondolom elérkeztünk egy olyan ponthoz, amikor elvonulhatok egy másik helyre” – hangoztatta. „Az elmúlt években hiányzott nekem az, hogy elegendő időt tölthessek a filmekkel és a filmkészítőkkel.” Erre nem igazán jutott idő a sok-sok felvezetés mellett, amelyre felkérték. 34 évig csináltam – magyarázta döntését Redford, majd még az előtt távozott a pódiumról, hogy az újságírók kérdéseket intéztek a fesztiválszervezőkhöz.

John Cooper fesztiváligazgató és Kim Yutani, az új programigazgató elmondta, hogy a független filmek fesztiválja a mostani viszályokkal terhelt időkben jóval időszerűbb, mint valaha.

Hangsúlyozták, hogy
az idei programban visszatérnek a Sundance életre hívásának alapgondolatához.

Hírdetés

„A fesztivál középpontjában az alkotók támogatása áll. A fesztivál a világ minden részéből érkezett független művészek otthona, azzal a céllal, hogy kollektív alkotóközösséget hozzanak létre” – mondta Keri Putman vezérigazgató.

Kim Yutani felhívta a figyelmet a résztvevők sokszínűségére: a filmek 39 százalékát nők rendezték, a rendezők 35 százaléka színesbőrű. A fesztiválon vetített alkotások közül 24 fejlesztését támogatta a Sundance Intézet finanszírozással vagy egyéb módon.

A fesztivál nyitó filmje a Bart Freundlich rendezte After The Wedding című film volt, amely a 2006-ban készült, Oscar-díjra jelölt azonos című (Esküvő után) dán film amerikai feldolgozása Julianne Moore-ral, Michelle Williamsszel, Billy Cruduppal és Abby Quinn-nel a főszerepekben.
A dokumentumfilmek sorát Alex Gibneynek a The Inventor: Out For Blood in Silicon Valley című alkotása nyitotta meg, amely a ma már nem létező Theranos amerikai egészségtechnológiai cég alapítójáról, Elizabeth Holmesról szó.
„Remélem, hogy a közönséget bevisszük a kapitalizmus pszichológiájának, a csalás pszichológiájának a mélyére” – mondta Gibney filmje bemutatója előtt.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »