Robert Ficóval találkozott a Magyar Szövetség elnöke, önálló törvényben rögzíthetik a nemzeti kisebbségeket érintő jogszabályokat

Robert Ficóval találkozott a Magyar Szövetség elnöke, önálló törvényben rögzíthetik a nemzeti kisebbségeket érintő jogszabályokat

Robert Fico szlovák miniszterelnökkel és Martina Simkovicová kulturális miniszterrel egyeztetett a pozsonyi kormánypalotában pénteken Forró Krisztián, a Magyar Szövetség elnöke, a találkozón megegyezés született egy, a nemzeti kisebbségek jogállásáról szóló törvény létrehozásáról és a Kisebbségi Kulturális Alap önállóságának megmaradásáról – közölte az MTI-vel a Magyar Szövetség sajtóosztálya.

„Robert Fico miniszterelnökkel való tárgyalás során jeleztük igényünket a kisebbségi jogállásáról szóló törvény megalkotása iránt. A miniszterelnök egyetértett a nemzeti kisebbségeket érintő joganyag kodifikálásának szükségességével, és ennek előkészítésével megbízta Horony Ákos kisebbségi kormánybiztost” – írta közleményében a Magyar Szövetség. Egy ilyen törvény megalkotása már régi igénynek számít a helyi magyar közösség részéről is, ám megvalósítására korábban a szlovák politika részéről nem volt konkrét elképzelés és akarat.

A szlovák kormányfő és kulturális minisztere, illetve a Magyar Szövetség elnöke közti mostani találkozót még egy héttel korábban, akkor jelentették be, amikor Forró Krisztián Robert Ficóval találkozott a miniszterelnök budapesti útja előtt, s a helyi magyar közösséget és az általuk lakott régiókat érintő legfontosabb témákról beszéltek. A mostani egyeztetésen megegyezés született arról is, hogy önálló marad – a kisebbségi kultúra állami finanszírozásával foglalkozó – Kisebbségi Kulturális Alap (KKA), amelyről korábban a kulturális minisztérium felvetése alapján felmerült, hogy egy másik alappal összevonnák. A KKA működését és anyagi eszközeinek szétosztását az előző pozsonyi kormányzat alatt számos bírálat érte kisebbségi szervezetek részéről.

Hírdetés

„A mai találkozó során Martina Simkovicová kulturális miniszter megerősítette, hogy nem kerül sor a Kisebbségi Kulturális Alap és a Művészeti Alap összevonására, és ígéretet kaptunk, hogy az alapok önállóan és hatékonyabban fognak a jövőben működni” – írta pénteki közleményében a Magyar Szövetség, hozzátéve: az átalakítási folyamatokban részt vesznek majd a nemzetiségi közösségek képviselői és a kisebbségi kormánybiztos is.

A ma7.sk felvidéki magyar hírportál információi szerint a találkozón az említetteken kívül más a nemzeti kisebbségeket érintő kérdések is terítékre kerültek, köztük a kisebbségi kormánybiztos jogkörének bővítése és a szlovákiai magyar elektronikus médiát sújtó feliratozási kötelezettség is. „A kormányfő a legtöbb gyakorlatias kérdésnél egyetértést mutatott” – írták.

MTI

Borítókép: Szövetség hivatalos Facebook-oldala

The post Robert Ficóval találkozott a Magyar Szövetség elnöke, önálló törvényben rögzíthetik a nemzeti kisebbségeket érintő jogszabályokat appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »