Robert Ficoékat kihajíthatják az Európai Szocialisták Pártjából

Továbbra is az Európai Szocialisták Pártjának (PES) tagja marad a szlovák kormánypárt, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) – szögezte le a párt egy pénteki sajtóközleményben, néhány héttel azután, hogy a szocialista pártcsaládban felmerült tagságának felfüggesztése.

A lépést szeptember végén Gianni Pittella, az Európai Parlament szociáldemokrata frakciójának vezetője indítványozta, Robert Fico szlovák kormányfőnek a migránsválság kezelésével kapcsolatban tett lépései miatt.

Hírdetés

A demokrata párti olasz politikus, aki a PES-elnökét kérte fel a felfüggesztési eljárás megindítására, azzal indokolta javaslatát, hogy szemben áll a pártcsalád értékeivel és politikai meggyőződésével, hogy a szlovák miniszterelnök „kitartóan nem hajlandó felelősséget és szolidaritást vállalni” a migrációs válságban.

A szlovák kormánypárt pénteken rövid sajtóközleményében tudatta, hogy a Smer-SD kezdeményezése alapján a párt külkapcsolatokért felelős alelnöke, Pavol Paska pénteken többórás megbeszélést folytatott a PES elnökségével.

A találkozón a migránsválságról, illetve Robert Fico azzal összefüggésben tett, „meg nem értett és az európai médiában félremagyarázott” kijelentéseiről volt szó – áll a közleményben.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »