Robert Fico összehívja a biztonsági tanácsot – újabb támadástól tartanak

Robert Fico miniszterelnök összehívja a biztonsági tanácsot, mert véleménye szerint nagy valószínűséggel újabb támadás várható egy közszereplő ellen. Levelében arra is figyelmeztet, hogy jelentősen megnövekedett a gyűlöletbeszéd és a fizikai összetűzések száma a társadalomban.

Ezt abban a levélben közölte, amelyet politikai pártok vezetőinek és négy televíziós csatornának küldött el. A levélben javasolja a vasárnapi politikai vitaműsorok megszüntetését is.

„Elfogadhatatlan, hogy egy eltérő, de legitim véleményre ne érvekkel válaszoljunk, hanem határtalan sértegetéssel, életveszélyes fenyegetésekkel vagy testi sértés kilátásba helyezésével. Még inkább elfogadhatatlan, hogy ez a fajta politikai kommunikáció a szlovák politikai spektrum jelentős részének és a médiának is elfogadhatóvá vált, sőt, egyesek támogatják is”

írta a közösségi oldalon nyilvánosságra hozott levélben.

A kormányfő szerint a jelenlegi helyzetben két lehetőség áll előttünk:

„Vagy csendben elfogadjuk az elviselhetetlen állapotot, és akkor vállalnunk kell a következményeket, mint egy újabb fizikai támadás egy közszereplő ellen vagy a társadalmi konfliktusok fokozódása, vagy pedig lépéseket teszünk a feszültség enyhítése érdekében”

hangsúlyozta.

Hírdetés

Fico bírálta a médiában zajló politikai viták mennyiségét, különösen azt, hogy ezeket vasárnaponként sugározzák. Újra felvetette annak lehetőségét, hogy ezeket a vitákat inkább hétköznapokon tartsák.

Álláspontja szerint ez fontos hozzájárulás lehetne a politikai pártok és a média részéről az országban tapasztalható agresszivitás és politikai gyűlölet csökkentéséhez.

Úgy véli, ha a pártok meg tudnának ebben egyezni, akkor ő és a Smer párt politikusai nem vennének részt a vasárnapi televíziós műsorokban.

Fico már hosszabb ideje szorgalmazza a vasárnapi viták áthelyezését. Emiatt minden vasárnap reggel sajtótájékoztatót tart, és azt állítja, ezt mindaddig folytatja, amíg nem jutnak megállapodásra a pártvezetőkkel.

A miniszterelnök javaslatát eddig csak a KDH támogatta. A párt szerint a munkanapok során elegendő lehetőség nyílik a politikusok megszólalására, akár a kormány, akár az ellenzék részéről. A KDH régóta képviseli azt az álláspontot, hogy a vasárnap a pihenés és a nyugalom napja kell, hogy maradjon.

Körkép.sk

Nyitókép: facebook.com


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »