Robert Fico: az önkormányzatok felelősségteljesen dolgoztak, az államnak segítenie kell őket

Robert Fico: az önkormányzatok felelősségteljesen dolgoztak, az államnak segítenie kell őket

Az önkormányzatok az elmúlt években is felelősségteljesen végezték a munkájukat, most az államon a sor, hogy ugyanezt tegye, amikor segítségre van szükségük.

Ez volt a célja a rendkívüli parlamenti ülés összehívásának is pénteken, amely azonban érdektelenségbe fulladt – mondta Robert Fico, a legnagyobb ellenzéki párt – és a rendkívüli ülés összehívásának egyik kezdeményezője -, a Smer-SD elnöke.

A pártelnök szerint a Nemzeti Tanács nyilvánvalóan határozatképes lett volna, hiszen 100 képviselő ült a teremben. Ezért választ vár arra a kérdésre, hogy egyesek miféle játékot űznek.

Hírdetés

Fico emlékeztetett rá, hogy a városok és községek korábban egyértelmű ígéretet kaptak a kormánytól, hogy ellentételezik a megemelkedett energiaárak miatt keletkezett többletkiadásaikat. Ebből a célból létrehoztak egy 200 millió eurós tartalékalapot is.

Az önkormányzatok jelenleg beérnék akár 100 millió euróval is.

A Smer-SD elnöke bírálta a belügyminisztérium körül kialakult helyzetet is, amelynek megvitatására ugyancsak kezdeményezték egy rendkívüli ülés összehívását. Itt olyan határozat elfogadását szeretnék, amely alapján Ódor Lajos ügyvezető miniszterelnök és belügyminiszter köteles volna leváltani Hamran István országos rendőrfőkapitányt.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »