A szlovák kormány pozsonyligetfalui kihelyezett ülése utáni sajtótájékoztatón kérdést kapott Robert Fico arra vonatkozóan, hogy Magyar Péter, a Tisza párt elnöke levelet írt neki, melyben kéri a Beneš-dekrétumok megkérdőjelezését fél év börtönbüntetéssel sújtó passzus törlését.
A miniszterelnök válaszában hangsúlyozta: nem kíván belépni a magyarországi választási kampányba. Mint fogalmazott, ez a téma azok számára fontos, „akik ezzel előálltak”, majd hozzátette: értetlenséggel figyeli, hogy egyes szereplők – konkrétan a Progresszív Szlovákiát (PS) említve – miért kezdték el újra napirendre tűzni a Beneš-dekrétumok eltörlésének kérdését.
Robert Fico szerint elfogadhatatlan, hogy a PS ilyen módon próbáljon politikai pontokat szerezni. Felvetette: valóban így akarnak-e támogatást gyűjteni, és így akarják-e újra felszakítani a múlt sebeit.
A kormányfő egyértelművé tette, hogy a Beneš-dekrétumok eltörölhetetlenek, és Szlovákia jogrendjének szerves részét képezik. Emlékeztetett arra is, hogy ezek a második világháború utáni rendezés részei. Párhuzamként megemlítette, hogy a szlovák büntető törvénykönyv a holokauszt tagadását is tiltja, és a 2. világháború eredményeinek megkérdőjelezését is ilyen szankcionálásnak tartja, melyért „nem halálbüntetés jár, hanem pénzbírság, ha jól tudom.” Valójában rosszul tudja a szlovák kormányfő, a törvényben ugyanis fél év börtönbüntetés lehetősége szerepel.
Robert Fico kitért a magyar kormány lépésére is. Elmondta: tiszteletben tartja, hogy Viktor Orbán kormánya az ügyben az Európai Bizottsághoz fordult, méghozzá a magyar miniszterelnök főtanácsadóján keresztül. A szlovák kormányfő szerint ez a helyes eljárás akkor, ha két szomszédos ország – amelyek között egyébként jó kapcsolatok vannak – eltérő álláspontot képvisel egy kérdésben.
Hangsúlyozta: Szlovákia megvárja az Európai Bizottság döntését a jogszabályról, amelyet ő maga indokoltnak tart. Ugyanakkor ismét leszögezte: nem hajlandó belépni Magyarország belpolitikai, választási kampányába, és nem örülne annak sem, ha mások tennék ezt fordított helyzetben.
A miniszterelnök élesen bírálta az ellenzéket is. Úgy fogalmazott: a kialakult helyzetért „az ellenzék gyerekes viselkedése” okolható, és szerinte csak egy naiv politikus gondolhatja azt, hogy ezzel a témával a szlovákiai magyar választók körében tömeges támogatást lehet szerezni. Robert Fico szerint ez nemcsak értelmetlen, hanem rendkívül veszélyes is.
A sajtótájékoztatón a kormányfő egy belpolitikai összehasonlítást is tett, amikor felvetette: nem látja, miben lenne veszélyesebb a Republika, mint a Progresszív Szlovákia. Véleménye szerint utóbbi a liberális értékszemléletével sokkal nagyobb kockázatot jelent.
Robert Fico megerősítette: nem kíván részt venni a magyarországi előválasztási vagy választási kampányban, és a kérdést európai szinten, az illetékes intézmények döntésére bízva kell kezelni.
Körkép.sk
Nyitókép forrása: reprofoto, Fb-live
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


