Robbanás volt egy mecsetben, rengetegen meghaltak

Robbanás volt egy mecsetben, rengetegen meghaltak

Legalább tízen meghaltak és több tucatnyian megsebesültek egy robbanásban, amely egy síita mecsetben történt az észak-afganisztáni Mazar-e-Sarífban csütörtökön – mondta el a tartományi egészségügyi vezető, Nadzsíbullah Tavana.

Egyes hírforrások 32, míg mások 40 sebesültről tudnak – írja az MTI.

Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet Telegram-csatornáján jelentkezett a támadás elkövetőjeként.

A szintén észak-afganisztáni Kunduzban is robbanás történt: itt tizenegyen vesztették életüket vagy sebesültek meg egy helyi egészségügyi tisztségviselő szerint. Jelezte: az áldozatok száma emelkedhet.

A fővárosban, Kabulban út mentén elhelyezett pokolgép robbant fel csütörtökön, megsebesítve két gyereket. A robbanószerkezetet egy síiták lakta környéken helyezték el.

Hírdetés

A merényletek elkövetőjeként eddig egyetlen szervezet sem jelentkezett, de a hatóságok az Iszlám Állam nevű terrorszervezet helyi ágát, az Iszlám Állam – Horászánt sejtik az akciók mögött.

Afganisztán biztonsága jelentősen javult azóta,

hogy a tálibok augusztusban átvették a hatalmat, és a nemzetközi haderő húsz év után kivonult az országból.

Azonban időről időre így is előfordulnak támadások, amelyeket többségében az Iszlám Állam nevű terrorszervezet helyi ága követ el. A szunnita szélsőségesek eretneknek tekintik a síitákat.

Kedden egy kabuli iskolát ért támadás a síita hazarák lakta Dast-e-Barcsi negyedben, amelyben sokan – helyi értesülések szerint legalább huszonöten – életüket vesztették. Tavaly májusban szintén egy iskolára támadtak rá a térségben, amelyben legalább 85 civil életét vesztette, többségében iskolás lányok. A tálibok azt állítják, hogy legyőzték az Iszlám Állam szélsőségeseit, de elemzők szerint továbbra is ők jelentik a legnagyobb biztonsági kihívást az új afgán kormány számára


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »