Robbanás történt Isztambul sétálóutcájában (videó)

Robbanás történt Isztambul sétálóutcájában (videó)

2022. 11. 13.

Ismeretlen eredetű robbanás történt vasárnap délután Isztambul népszerű sétálóutcájában, az Istiklalon, a detonációnak halottja és sebesültjei is vannak – írta Ali Yerlikaya, Isztambul tartomány kormányzója hivatalos Twitter-fiókján.

Nagy számban rendőr-, mentő- és tűzoltóegységek érkeztek a helyszínre. A biztonsági szervek lezárták a sétálóutcát a forgalom elől.

Aljas támadásnak minősítette Recep Tayyip Erdogan török elnök vasárnap esti sajtótájékoztatóján a délutáni véres isztambuli robbantást.

Fuat Oktay török alelnök elmondása alapján terrorcselekmény történt. A hat halálos áldozatot követelő detonáció sebesültjeinek száma 53-ról 81-re emelkedett, közülük két ember állapota súlyos.

Erdogan felszólalásában nyomatékosította, hogy előkerítik és méltó módon megbüntetik a támadás elkövetőit.

A török államfő hangsúlyozta, hogy talán nem lenne helyes egyértelműen terrorcselekménynek nevezni a történteket, de – mint fogalmazott – “terrorszagot” éreznek. Az első vizsgálatok szerint egy nő szerepet játszott a robbantásban – jelezte. Törökországot és a török népet, ahogy eddig, úgy ezután sem lehet terrorizmussal rabul ejteni – jelentette ki.

Oktay később a robbantás helyszínén újságíróknak azt nyilatkozta, hogy terrorcselekményként kezelik a helyzetet. A merényletet egy nő hajtotta végre egy pokolgép felrobbantásával – ismertette. A török alelnök arról ugyanakkor nem tett említést, hogy öngyilkos merénylet történt-e.

A detonáció közép-európai idő szerint 14.20 óra körül történt Isztambul népszerű sétálóutcájában, az Istiklalon.

Hírdetés

A történteket követően nagyszámú rendőr-, mentő- és tűzoltóegység érkezett a helyszínre. A sérülteket kórházba szállították. A biztonsági szervek lezárták a sétálóutcát a forgalom elől. A levegőben helikopter körözött.

Az Anadolu török állami hírügynökség tájékoztatása szerint Oktay mellett Süleyman Soylu belügyminiszter és Bekir Bozdag igazságügyminiszter is a helyszínre érkezve informálódott az esetről.

Az esettel kapcsolatban a hatóságok átmeneti hírzárlatot rendeltek el, az isztambuli főügyészség pedig nyomozást indított.
Törökország 2015 és 2017 között számos véres terrortámadás helyszíne volt. A merényleteket túlnyomó többségében az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet vagy a Délkelet-Törökországban 1984 óta fegyveres felkelést folytató Kurdisztáni Munkáspárt terrorszervezet hajtotta végre. A pokolgépes támadásokban több százan vesztették életüket.

Török belügyminiszter: őrizetbe vették az isztambuli robbantás fő elkövetőjét, aki a PKK-hoz köthető

A török hatóságok őrizetbe vették a hat halálos áldozatot követelő vasárnapi isztambuli robbantás fő elkövetőjét, aki a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) terrorszervezethez köthető – közölte hétfő hajnalban Süleyman Soylu török belügyminiszter a detonáció helyszínén újságírókkal.

Soylu kifejtette: az Isztambuli Rendőrfőkapitányság őrizetbe vette azt, aki vasárnap délután elhelyezte a pokolgépet a metropolisz forgalmas sétálóutcájában, az Istiklalon.

A belügyminiszter elmondta: az elsődleges vizsgálatok alapján a merénylet parancsát az észak-szíriai Kobaniban adták ki, az elkövető pedig vélhetően az északnyugat-szíriai Afrín térségében jutott át a szíriai-török határon. Az esettel kapcsolatban – a merénylő elött – másik 21 embert is őrizetbe vettek – tette hozzá. További részletekről nem adott tájékoztatást.

Isztambulban körülbelül hat éve nem történt terrorcselekmény – emlékeztetett egyúttal Soylu a 2016 szilveszterén végrehajtott isztambuli mészárlásra a Boszporusz partján található Reina klubban.

A tárcavezető felszólalásában arról is beszámolt, hogy az előző napi merénylet 81 sebesültjéből 50-et már hazaengedtek a kórházból. Öt áldozat van intenzív osztályon, két ember állapota pedig továbbra is súlyos – ismertette.

MTI nyomán

Megosztom:


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »