RMDSZ: Románia folyamatosan megsérti a kisebbségi jogokat

RMDSZ: Románia folyamatosan megsérti a kisebbségi jogokat

„Országunk következetesen ideális képet fest a kisebbségek itthoni helyzetéről, nem veszi komolyan sem saját törvényeit, sem a nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségeit. Romániának a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezmény alkalmazását bemutató jelentése sok pontatlanságot és ferdítést tartalmaz, hamis képet sugall arról, hogy itthon a kisebbségi jogokat hogyan tartják be. Ezt mi nem tudtuk elfogadni, hiszen a valóság teljesen más, ezért készítettük el egy évvel ezelőtt árnyékjelentésünket” – jelentette ki Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök április 3-án, Kolozsváron azon a találkozón, amelyen az RMDSZ szakértői az Európa Tanács delegációjának bemutatták, miként ülteti gyakorlatba Románia a Kisebbségvédelmi Keretegyezményt, valamint ismertették a Szövetség, az ország vállalásai kapcsán elkészített árnyékjelentésének alappilléreit, a tavaly benyújtott dokumentum aktuális kiegészítéseit.

Az ügyvezető elnök felidézte, Románia jelentése úgy készült el, hogy a külügyminisztérium nem konzultált a magyarság képviselőivel, nem vette figyelembe az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának két évvel korábban benyújtott észrevételeit sem.

Hírdetés

Szerinte, a kisebbségi és nyelvi jogok betartása fakultatív ebben az országban, Románia pedig az alkotmánymódosítás után több mint egy évtizeddel sem fogadta el a kisebbségek jogállására vonatkozó törvényt, amely tartalmazná az identitás megőrzésének, kifejezésének és fejlődésének garanciáit. „Ezt a megállapítás nemcsak a keretegyezmény, hanem a Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának romániai alkalmazásáról szóló árnyékjelentésünk és az amerikai külügy Romániáról összeállított legutóbbi országjelentése is alátámasztja” – mondta, majd reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a tájékozódni jött szakemberek a helyszínen is meggyőződhetnek az RMDSZ dokumentumában foglaltak hitelességéről.


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »