Ritka eset történt a füredi Anna-bálon

Ritka eset történt a füredi Anna-bálon

Testvérpár a bál szépei között: a balatonfüredi Windisch Laurát választották a 201. Anna-bál szépének, első udvarhölgye a debreceni Tollas Viktória, második udvarhölgye pedig a bál szépének testvére, Windisch Regina lett.

Idén is a báli közönség szavazta meg a 15 legszebb lányt a balatonfüredi Anna-bálon, akik közül egy szakmai zsűri választotta ki a bál szépét és udvarhölgyeit.

Az idei bál szépe a 18 éves balatonfüredi Windisch Laura lett, akit a tavalyi, 200. Anna-bálon már első udvarhölgynek választottak.

Az első udvarhölgy a 16 éves debreceni Tollas Viktória lett, aki először vett részt az Anna-bálon.

Hírdetés

A második udvarhölgy a bál szépének testvére, a 16 éves balatonfüredi Windisch Regina lett, aki szintén először vett részt az Anna-bálon.

A bál szépei hagyományosan vasárnap délelőtt a Kisfaludy Színpadon találkoznak az érdeklődőkkel, majd sétakocsikáznak a városban.

Előzőleg visszautasította a szombaton megrendezendő balatonfüredi Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést és a számára felajánlott tiszteletjegyeket Forsthoffer Ágnes, a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnök, aki egyébként balatonfüredi, és korábban maga is volt a bál szépe.

Forsthoffer Ágnes a Facebook-oldalán szombaton közzétett bejegyzésében azt írta: az Anna-bál hungarikum, hagyomány, valamint generációk emlékeit őrző esemény, amelynek kizárólag a kultúráról, az emberi találkozásokról, a táncról, a zenéről és a hagyományok ápolásáról kell szólnia. „Semmiképpen nem pártpolitikai szereplők kiemeléséről és kiváltságairól” – hangsúlyozta, hozzátéve: le kell zárni ezt a korszakot. Közlése szerint a szemléletváltás érdekében utasította vissza a fővédnöki felkérést és a tiszteletjegyeket.

(A nyitóképen a bál szépe, a balatonfüredi Windisch Laura (középen), első udvarhölgye, a debreceni Tollas Viktória (balra), második udvarhölgye, testvére, a balatonfüredi Windisch Regina (jobbra) a 201. Anna-bál eredményhirdetésén a balatonfüredi Anna Grand Hotel parkjában.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »