Risztov infúzión, fertőztek a balatoni haltetemek

Risztov infúzión, fertőztek a balatoni haltetemek

Risztov Éva olimpiai bajnokunk még mindig a kórházban fekszik infúzióra kötve, Gyurta Gergely Európa-bajnokot, a szombati, balatonfüredi nyílt vízi Európa-kupa férfi versenyének győztesét is a László Kórházban ápolták, de már otthon van, kimerülten alszik a cikk megírásának időpontjában, hétfő délelőtt. Fertőzött volt a Balaton vize – és jéghideg…

Messziről nézve szenzációsan sikerült a második alkalommal megrendezett magyar úszás napja szombaton, Balatonfüreden, hiszen a nyílt vízi Európa-kupa 10 km-es versenyét a férfiaknál Gyurta Gergely nyerte meg, a nőknél pedig az olimpiai bajnok Risztov Éva a második, Olasz Anna a harmadik helyen végzett. Látványos volt „A jövő bajnoka” program háromszáz csemetéjének 2021 méteres úszása is, más kérdés, hogy már akkor sokakat irritált, hogy 22-23 fokos Balatonról szóltak a hivatalos jelentések, s ideális körülményekről, akik pedig belevetették magukat a habokba, s az egészségüket tették kockára, azok érezték és pontosan tudták, hogy a kétnapos hidegfront hatására legfeljebb 19-20 fokos volt a víz.

De szombaton még nem tudtuk, hogy a feketeleves csak ezután következik. Vasárnap délután pillanatonként kerültek fel a közösségi hálóra a posztok arról, hogy Risztov Éva és Gyurta Gergely a debreceni, illetve a László-kórházban fekszik, infúzióra kötve, súlyos fertőzéssel. A „háromszázak” közül gyakorlatilag valamennyien ágynak dőltek, súlyos lázas, hasmenéses, hányásos tünetekkel, a hétfő reggeli edzést mindenhol le kellett fújni, mert nem volt, aki vízbe szálljon.

Hírdetés

Kiderült, szinte mindenki valamiféle fertőzéssel, ami az első hírek szerint kalici- vagy rotavírus lehet. Tény, hogy a Balatonban már egy hete tapasztalható volt a tömeges gardapusztulás, szombaton többen angolnatetemeket is láttak lebegni a Füredi-öböl vízében, megint más hírforrások arról szólnak, hogy a Balatonba ömlő kommunális szennyvíz Füred térségében nem megfelelően tisztított, s baktériumokat tartalmaz.

Akárhogy is, tucatjával kerültek kórházba vasárnap este a fiatal és kevésbé fiatal úszók, valamennyien lázas, hányásos, hasmenéses tünetekkel. S hétfő délelőttre az is kiderült, hogy a két lengyel sztár, a női verseny győztese, Nathalia Charlos és a férfiaknál másodiknak célba érkező Mateusz Szawrymowicz is megbetegedett.

A fertőzés a jelek szerint nem ismer határokat.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »