Az olimpiai bajnok úszónő ma már a Gyarmati Dezső Uszoda úszóiskolájának vezetőjeként dolgozik, ahol közel 2500 gyermeket mozgat meg hetente. Az élsportot maga mögött hagyva új kihívásokkal néz szembe, miközben továbbra is a magyar úszósport jövőjét építi.
Gondolta volna, hogy egyszer uszodai mindenes lesz?
Nem gondoltam. Öt éve dolgozom a Gyarmati Dezső uszodában, amit a II. kerületben 2019. október elsején nyitottak, és úszóiskola-vezetőként jöttem ide. Egy úszóiskolát kellett felépítenem, és nyilván az maga nagy falat volt, hiszen soha nem csináltam előtte, de nagyon szerencsés helyzetben voltam, mert Darnyi Tamás segített nekem, és a legjobbaktól tanulni nem szégyen, és megkérdeztem, hogy ezt hogyan érdemes elkezdeni. Ma már azt mondom, hogy túlnőttem magamat, az úszóiskola működik, heti közel 2000-2500 gyereket mozgatunk, az úszószakosztályunk most már bajnokságokon pontokat, érmeket szerez. Erősen belefolytam az uszodaüzemeltetésbe, mert az is nagyon érdekes munkakör és terület, most azt is segítem.
Mi ebben a kihívás?
Az, hogy minden nap kinyissa az uszoda az ajtaját, és be tudjanak jönni a gyerekek, a lakosok, az úszók, a vízilabdázók, és hogy biztosítsuk ennek minden körülményét. Ezt úgy kell elképzelni, hogy otthon egy csaptelep elromlik, itt van ötven csaptelep, otthon a piszoár elromlik, ott egy van, itt harminc, és erre fel kell készülni, hogy ha bármi baj van, azt meg lehessen oldani. Ha a kazánházban a fűtés leáll, akkor a víz, a levegő lehűl, akkor hogy tudjuk megoldani ezt. 35 emberrel dolgozunk most az uszodában, a munkavállalóknak jó munkahelyet, jó légkört teremteni, ezek azért a mai világban kihívások.
Az úszóiskolát „csak” összefogja, vagy néha személyesen is tart edzés gyerekeknek?
Összefogom, merthogy van két nagyon jó úszóedzőm, aki a szakosztályt viszi, illetve van még mellette kilenc oktatóm. Nagyon fontosnak tartom, hogy az edzők visszajárjanak oktatni, mert akkor az alapok mindig ott maradnak a fejükben. Én nem szerettem volna soha edző lenni, nem is érzem magamban ezt az ambíciót, és azért veszünk föl szakembereket, merthogy ez az ő feladatuk. Inkább szakmailag segítem őket, az igényeiket megpróbálom teljesíteni, és folyamatosan frissíteni a tudásukat.
A közelmúltban diákolimpiát rendeztek. Mekkora volt az érdeklődés?
Az országos úszó diákolimpiát rendeztük meg, amely három nap alatt öt verseny, volt olyan, hogy egy nap kettőt, egyet délelőtt, egyet délután. Közel kétezer versenyző fordult meg nálunk, a kísérőkkel együtt bőven négyezer fölötti létszámmal pörgettük át ezt a három napot. Nagy kihívás volt, de zökkenőmentesen teljesítettük ezt a feladatot.
A diákolimpián kik indulhatnak, akik már egyébként is tagjai egy-egy klubnak?
A diákolimpia inkább szabadidősport, az iskolák nevezik a gyerekeket, vannak versenyzők és amatőrök is, akik egyesületben nem úsznak, és külön kategóriában indulnak. Senki sem az úszó egyesületét képviseli, hanem az iskoláját, azt a tanintézményt, ahova jár.
Ön annak idején indult diákolimpián?
Indultam diákolimpián a hódmezővásárhelyi Liszt Ferenc ének-zenei általános iskola színeiben indultam. Nyertem is, de azért nem a karrierem legemlékezetesebb versenye, mert többet már nem tudnék róla elmondani.
Van azért olyan, akit ez indít el igazából komolyan az úszósport irányába?
Talán inkább a verseny irányába. Lehet, hogy hazamegy, és másnap lemegy a helyi egyesületbe, és kipróbálja magát, mert kapott egy olyan impulzust, amit az életben még nem: egy olyan versenyhelyzetet, ahol lehet, hogy sikerélmény érte.
Hogy látja a magyar úszósport jelenét, jövőjét, egyáltalán helyét a világban?
A magyar úszósport mindig is volt és mindig is lesz. Egyrészről, mert mondhatom büszkén azt, hogy az egyik sikersportága a magyar sportnak. Másrészről nagyon nehéz helyzetben van ma bármelyik sportág akár Magyarországon, de akár világviszonylatban, felgyorsult a világ, jött az okostelefonok világa, amikor már minden elérhető. Nehéz azt mondani, hogy egy gyerek válassza azt a sportot, ami rengeteg munkával, lemondással, kitartással társul, de én azt látom mai napig, hogy a gyerekek szeretik a vizet, és szeretik azt, hogy eredményeik meg sikereik vannak, amit csak és kizárólag a saját erejükből érhetnek el. Ezt nem lehet megvenni, ez nem egy applikáció, amit letöltök, hanem itt le kell jönni, meg kell csinálni az edzéseket minden nap, és akkor el tud menni a versenyre, és ha a nyakába akasztanak egy érmet, az az ő eredménye.
Nehezebb meggyőzni a gyerekeket, hogy menjenek el élsportolni, mint mondjuk az ön idejében?
Ezt sem mondanám, mert nagyon rég volt olyan, hogy három olimpiai bajnok részt vesz egy felnőtt országos bajnokságon: Milák Kristóf, Kós Hubert és Rasovszky Kristóf. Ha visszanézünk a magyar úszósport életébe, régen volt ilyen, hogy ennyi aktív bajnok van. Inkább nagyobb pedagógiai képességre lesz szüksége mindenkinek, hogy megértessük, hogy egyébként a sport nagyon hasznos dolog, főleg, hogy nem feltétlenül kell élsportolónak lenni, és az nem is elvárás. Kell sportolni ahhoz, hogy utána az életben a nehézségeket az ember sokkal jobban átvészelje és megoldja.
Azt mondják, hogy az élsportolók egy burokban élnek, és ezért is hagyják nehezen abba. Ön szívesen lenne újra élsportoló?
Nem. Ha azt a kérdést tenném fel, hogy ha újra kezdeném, ugyanígy csinálnám-e, arra az a válaszom, hogy igen. Idén leszek 40 éves, nagyon szeretem az életemet, és nagyon büszke vagyok erre a 40 évre, viszont most nem abban az életszakaszban vagyok, hogy élsportoló lennék. Most nem szeretnék. Én azt szeretem, amit most csinálok, és amiben úgy érzem, hogy boldogságot kapok nap mint nap.
Egy-egy nagy világverseny, olimpia közeledtével beugranak a nagy sikerek a pályafutásából?
Nem, ezt se mondanám. Nagyon érdekes, nekem volt egy relatív szép karrierem, persze lehetnek benne hiányosságok is, de az, ami szerettem volna lenni, azt elértem. Én ezt lezártam. Én büszkén nézem a magyar sportolókat, és nyilván nagyon szeretném, hogy nyerjenek, de nem váltja ki belőlem azt, hogy sajnálom, hogy nem vagyok ott. Nem érzem azt a stresszt, azt az izgulást, ami akkor ott van. Az élet ennél sokkal másabb. Olimpia négyévente van, és van, akinek csak egyszer adatik meg, és akkor odatenni azon az egy napon, abban a kettő-három percben vagy egy-két órában, ki milyen sportágat űz, az iszonyatos nehéz dolog.
2012 és London hogyan maradt meg? Mi az, ami azonnal bevillan?
Igazából az az egész nap, az az egész élmény, az a pillanat, amiért ötévesen elkezdtem úszni, az, hogy elértem és sikerült. Nekem nincsen kirakva az érmem, nem látom nap mint nap, de ha nagyon elkeseredek, akkor előveszem és azt mondom, hogy ha ez sikerült, akkor mi ne sikerülne az életben. Az a nap azt adja nekem, hogy bármin át tudok lendülni, és inkább arra gondolok, hogy megcsináltam. Egyszer valamiben egy adott pillanatban te voltál a világon a legjobb.
A mindennapok kemény munkáihoz kellettek a példaképek?
Ha nincs Egerszegi Krisztina, akkor én sem vagyok. Szerintem példakép nélkül nem érdemes semmit sem csinálni. Nagyon szerencsés vagyok, hogy én egy olyan személyt választottam magamnak, aki tényleg egy igazi példakép. Mindig azt mondtam magamnak, hogy biztos, hogy ő is elfáradt, és ha ő is elfáradt, akkor én is elfáradhatok, de másnap ő is lement, mert hogy ezt nem adják ingyen. A nehéz pillanatokban tőle kértem a fejemben segítséget, hogy ha neki sikerült, akkor nekem is kell. Nagyon fontos, hogy ezt át kell ültetni a civil életbe. Itt is kell példaképeket találni. Itt is kell olyan emberekre támaszkodni, akikre felnézhetsz és tanulhatsz.
Edzői közül, ha már a tanulás szóba jött, kitől mit kapott?
Én minden edzőmnek hálás vagyok, és minden edzőmnek nagyon köszönöm, hogy az idejét és a szaktudását adta azért, hogy az legyek, aki most vagyok. Én mindenkivel nagyon jó viszonyt ápolok.Egymásnak köszönünk, és semmi harag nincs az emberben, azért, mert mindenki a feladatát végezte, és nagyon sokat tanultam tőlük: hol jót, hol rosszat, de ez így kerek. Úgyhogy én nagyon-nagyon hálás vagyok nekik.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »
