Tizenévesként talán nagyobb szükség van az inspiratív példákra, mint bármikor. És ha ezek a példák még kortársak is, nyert ügyünk van. Ez a két fiatal sokakat inspirálhat.
Kovács Viktória és Lakatos Miriam a Rimaszombati Magán Szakközépiskola (SSOŠ) IV. osztályos diákjai. A két lány idén három hetet töltött gyakorlaton Franciaországban, egész pontosan Banyuls-sur-mer kikötőjében, a La Fanal étteremben dolgoztak. Elmondásuk szerint ez alatt az idő alatt annyi mindent tanultak kint, amit itthon egy év alatt lehetetlen lett volna. Egyébként ez volt az első külföldi gyakorlatuk, korábban csak Szlovákiában próbálhatták ki magukat élesben. Na, de hogy milyen a munka egy ilyen rangos étteremben? Meséljenek róla ők.
Viktória: Erasmus-projekten keretében zajlott a program. Olyan négy hónapot készültünk a gyakorlatra, ez idő alatt franciául is tanultuk egy keveset. Eleinte viszont csak annyit tudtunk, hogy egy sima étterembe megyünk majd gyakorlatra. Aztán az osztályfőnökünk, Ádám Norbert mondta, lenne lehetőség, kipróbálni magunkat egy Michelin-csillagos étteremeben, ad egy órát, hogy gondolkozzunk rajta, bevállaljuk-e, mert nem egyszerű feladat.
Miriam: Mi tíz perc után rávágtuk, hogy megyünk. Nem akartuk kihagyni ezt a lehetőséget.
Csak négy hónapig tanultatok franciául, hogyan küzdöttetek meg a nyelvvel? Beszéltek a többiek angolul?
M.: Hát, nem igazán, de mégis úgy kommunikáltunk többnyire, valahogy sikerült megértenünk egymást. Sok francia kifejezést is megtanultunk, tudtuk, hogy van a szemetes, hogyan mondják azt, hogy a mosogatóba tegyünk valamit, és hasonlók.
V.: Az elején elég nehéz volt, de aztán egész jól belejöttünk, kihallottuk, mit is szeretnének tőlünk. Egymás közt a személyzet csak franciául beszélt, de velünk azért próbáltak angolul szót érteni, kisebb-nagyobb sikerekkel.
Volt valamilyen vicces szituáció, félreértés ebből?
V.: Hát vicces volt, hogy néha kézzel-lábbal mutogattunk, magyaráztunk. Nem egyszer kellett bevetni a Google-fordítót gyorsan, de az meg volt, hogy megtréfált, és nem azt fordította, amit kellett volna.
Milyen volt a hangulat a konyhán? Mennyire nagy a szigor egy ilyen helyen?
V.: Napi 10-12 órát dolgoztunk. Mindig reggel tízre mentünk, majd takarítással együtt ott voltunk kb. fél négyig. Kis pihenő, aztán este fél hatra vissza. Hétvégente, amikor például lagzik voltak, éjféltájt végeztünk.
M.: Ami a szigort illeti, oda kell figyelni. Pontosan kellett csinálni mindent, de kedvesek voltak. Alapjáraton nagyon jó a hangulat. Étkezésekkor mindannyian együtt ettünk, mint egy nagy csapat. Jól összeszoktunk.
V.: Leginkább maga a séf, Pascal Borell volt nagyon-nagyon kedves, valószínűleg, mert látta rajtunk, hogy motiváltak vagyunk, és igenis csináljuk, és tanulni akarunk. A tiszteletet viszont megkövetelték, a séfnek és a feleségének mindig külön köszöntünk, hogy bonjour, chef, bonjour, madam. Ezt be kellett tartani.
M.: Igen, a séf mindig ott volt a konyhán, szóval látta, hogyan dolgozunk, de ő csak felügyelt, a konkrét feladatokat a szakácsoktól kaptuk.
Mennyire hagytak önállóan dolgozni?
M.: Meglepő módon nagyon is. Persze megmutatták, mit hogyan kell, de utána hagyták, hogy csináljuk az egészet.
V.: Szerintem látták, hogy jól áll a kezünkben a kés, nem fogunk semmiben kárt tenni.
Mi a legnagyobb különbség egy szlovákiai és egy francia étterem közt?
V.: Itthon sokkal inkább az a cél, hogy jó nagy adagokat adjanak, minél laktatóbb legyen, míg a franciák nagyobb hangsúlyt fektetnek az ízekre, arra, mi mihez illik.
M.: A franciák ugye rengeteg hallal dolgoznak, ott például nem igazán adnak köretet, csak magát a halat szolgálják fel a hozzáillő szósszal. Nálunk ez nagyon szokatlan lenne, hogy nincs például krumpli a hal mellett a tányéron.
Melyik volt a legkülönlegesebb étel, amelynek kipróbáltátok az elkészítését?
V.: Számomra a fürj volt ilyen. Pirítós, rajta dzsem és rá a fürj, ananásszal kiegészítve. Ez a fogás valahogy különösen megmaradt az emlékezetemben.
M.: Én nem is konkrét ételt mondanék, hanem magát a tálalást, az rengeteget hozzáadott az egészhez.
Milyen technikákat sajátítottatok el, aminek kifejezetten örültök?
V.: A steak, hogy hogyan süssük közepesen véresre. Meg most már tudom, hogyan ne szárítsuk ki a húsokat. És a tálalás művészete. Rengeteg olyan növénnyel díszítenek, amit korábban nem ismertem. Az önállóságot is muszáj kiemelnem. Itt senki nem fogta a kezünket, hogy „na, gyere, kislányom!”
M.: Ami a tányérra került, azt mind meg lehetett enni. A tálalásnál megtanultuk, hogyan legyen gusztusos, hogy a szem is jóllakjon. Az állandó pörgéssel is sokat tanulhattunk.
Volt alkalmatok végigkóstolni a menüt? Mi ízlett a legjobban?
M.: Egyértelműen a halak, a főételek. Mivel a tengerpart mellett volt az étterem, minden friss, teljesen más az íz, mint nálunk, össze sem lehet hasonlítani. Mindenhez más, hozzáillő szószt adtak, isteniek voltak. Például volt, hogy halhoz gránátalmamártást kínáltak. Felénk nem elterjedt az ilyen édes-sós kombináció.
El tudjátok képzelni, hogy egy Michelin-csillagos étteremben dolgozzatok?
M.: Mindenképpen. Előtte kicsit megijedtünk a feladattól, de most már tudjuk, milyen ez a gyakorlatban.
A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/45. számában jelent meg!
Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
