Rimaszombat polgármestere nyilvánosan bevallotta, hogy törvényt sért

Rimaszombat polgármestere nyilvánosan bevallotta, hogy törvényt sért

Rimaszombat polgármestere nyilvánosan bevallotta, hogy törvényt sért Hegedűs Norbert2025. 03. 08., szo – 11:26 Rimaszombat |

A már szokásosnak mondható viharos hangulatban zajlott a rimaszombati városi testület februári ülése, melynek egyik legfontosabb pontja a város jövő évi költségvetésének elfogadása volt. 

A képviselők között azért nem volt egyetértés, mert néhányan úgy vélték, hogy a költségvetés olyan bevételekkel is számol, melyek nem biztosak. Michal Demeter a Spolu sme Sobota (Együtt vagy Szombat) frakciónak képviselője két problémás tételre hívta fel a figyelmet az ülésen. Az első szerinte az, hogy a költségvetés 500 ezer eurós bevétellel számol a város melletti kurinci üdülőövezetből, de Demeter szerint nem lehet előre megmondani milyen lesz az idei bevétel. A képviselő kétségesnek nevezte az a fél millió eurós tételt is, amely a városban található „Gemer” épület eladásából származna.

Demeternek a kiadások kapcsán is voltak kérdései. A kurinci hullámmedence építésére a költségvetés ugyanis további 372 ezer eurót, a városi kultúrház felújítására pedig 250 ezer eurót különített el.

Šimko 800 ezer eurós bevételt ígér

Jozef Šimko polgármester válaszában leszögezte, hogy a kurinci üdülőövezet 2024-ben 500 ezer eurós bevételt hozott a városnak, és ha idén befejezik a hullámmedencét, akkor ez megnövekedhet 800 ezer euróra is. 

A medence építésének megnövekedett költségeit azzal magyarázta, hogy az eredetileg 1,4 millió eurós összeg a közbeszerzést követően nőtt 1,8 millió euróra.

Kevesebb busz járhat

Hírdetés

A költségvetésről szóló vita során felmerült, hogy a kiadások csökkentésének egyik módja a városi buszjáratok számának csökkentése lenne. A javaslat Főző Zsolt (Alternatíva) képviselőtől származott, aki felhívta a figyelmet, hogy sok busz félig üresen, vagy teljesen üresen közlekedik a városban.

A polgármester egyetértett a felvetéssel és közölte, hogy a tervek szerint csak a leginkább kihasznált reggeli és délutáni járatokat fogják megtartani. A buszok fenntartása ugyanis több százezer euróba kerül, aminek nagy részét a városnak kell állnia. A járatok számának csökkentése ellen ugyanakkor az idősebb képviselők tiltakoztak, figyelmeztetve, hogy a város idős lakosai ezekre vannak utalva.

A főellenőrnek is vannak fenntartásai

A költségvetésről szóló vita során fenntartásainak adott hangot a város főellenőre, Csirmaz Miklós is. Ő is problémásnak tartotta azt a tételt, ami félmillió eurós bevétellel számol a kurinci üdülőövezetből, mivel az csak jó időjárás esetén lesz teljesíthető. 

Emellett felhívta a figyelmet, hogy a város ráfizet a hulladékkezelésre, és emlékeztetett, hogy a településeket törvény kötelezi a megfelelő nagyságú tartalékalap létrehozására, Rimaszombat esetében pedig ez már majdnem teljesen kimerült.

Šimko: törvényt sértek és büszke vagyok rá

Jozef Šimko polgármester nyugtázta a főellenőr szavait. „Büszke vagyok arra, hogy a városi közterület-fenntartón keresztül 500 ezer eurót küldök Rimaszombat városának költségvetésébe és ezzel törvényt sértek. Bárcsak sikerülne továbbra is így törvényt sérteni” – mondta. Hozzátette, hogy a város gazdasága a fejében van és a tartalékalapban júniusban 500-600 euró lesz.

Rimaszombat 2025-ös költségvetését a képviselők 18:2 arányban elfogadták.

(hn)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »