Richard Sulíknak vannak ötletei, ki vezesse az egészségügyi minisztériumot

Richard Sulíknak vannak ötletei, ki vezesse az egészségügyi minisztériumot

Richard Sulík, az SaS elnöke több nevet is fel tud sorolni, akik hatékonyan vezetnék az egészségügyi minisztériumot.

A gazdasági miniszter ezt a szlovák köztelevízió vasárnapi politikai műsorában fejtette ki.

Richard Sulík több kritikát is megfogalmazott, többek között azt mondta, hogy az Ivermectin nevű gyógyszernek már rég elérhetőnek kellene lennie a szlovák gyógyszertárakban.

Az SaS vezetője szerint

az egészségügyi miniszternek nehéz feladata van, és mivel nincs tapasztalata a vezetésben, ezért munkáját nagyon sok kudarc éri.

Sulík egyetért az államfő, Zuzana Čaputová álláspontjával, miszerint a kormányfőnek, Igor Matovičnak (OĽaNO) valaki másra kellene bíznia a járványkezelést.

Hírdetés

Az SaS elnöke az orosz Szputnyik V vakcina kapcsán is kifejtette véleményét. Elmondása szerint nem tudta, hogy a kormányfő az oroszokkal tárgyalt a vakcina beszerzéséről.

Sulík szerint nem tisztességes, hogy Matovič erről nem informálta a koalíciós partnereit.

A gazdasági miniszter elmondta, Marek Krajčít többször is megkérdezte arról, hogy az Európai Uniótól miért nem próbál több vakcinát beszerezni. Bízik abban, hogy Krajčí most már intenzív tárgyalásokat folytat az EU-val.

Denisa Saková (független) a parlamenten kívüli Hlas-SD alelnöke éles kritikával illette a kormányt, amiért rosszul kezelik a járványhelyzetet. A parlamenti képviselő az orosz vakcina körüli helyzetet csak egy színjátéknak minősítette.

Saková szerint engedélyezni kell az orosz vakcina beszerzését, mivel az országban kevés oltóanyag áll rendelkezésre.

Denisa Saková elmondta, a válsághelyzet meghosszabbítása csak formaság lesz, szerinte az SaS képviselői megállapodnak abban, hogy milyen feltételek mentén szavazzák meg a válsághelyzet meghosszabbítását.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »