Rezsiforradalmat hirdetett Gyurcsány Ferenc

Rezsiforradalmat hirdetett Gyurcsány Ferenc

Az E.ON után a DK is beavatkozott a választásba, ugyanis Gyurcsány Ferenc pártelnök bejelentette: rezsiforradalomra készülnek, azaz kormányra kerülésük esetén minden háztartás számára ingyenessé tesznek havi 2 köbméter vizet, 15-20 köbméternyi gázt és 50 kilowattórányi áramot. Németh Szilárd Fidesz-alelnök és rezsicsökkentési szakpolitikus egyelőre nem reagált, de cikkünket azonnal frissítjük, amint kifejti véleményét a DK-s rezsiforradalomról és az ingyenrezsiről. Az ingyenes alapszolgáltatások ígérete amúgy szerepel az ellenzéki párt korábban már ismertetett programjában is. Lényege, hogy a minimális alapfogyasztáson felüli részre sávos közüzemi díjakat vezetnének be. „Az átlagosnak számító 15-20 köbméteres víz-, 80-100 köbméteres gáz- és 200 kilowattórás áramfogyasztásért a jelenlegi árat kellene fizetni, aki pedig az átlagosnál többet fogyaszt, az az átlag fölötti részért lényegesen magasabb díjat fizetne” – közölte Gyurcsány Ferenc. Ezt szerinte úgy is lehet kommunikálni, hogy fizessenek a gazdagok, ami még Botka László volt MSZP-s miniszterelnök-jelölt szlogenje volt.

Pénteki sajtótájékoztatóján a DK országos tűzifaprogramot is ígért is a rászorulók részére (3-4 köbméter lenne ingyenes), ennek forrásait, mintegy 10 milliárd forintot, a központi költségvetésből állnák. Emlékeztetett: a fagyhalálról utoljára 2014–2015-ben jelent meg hivatalos kormánystatisztika, a kabinet azóta nem publikál ilyen adatokat, de a Magyar Szociális Fórum szerint ezen a télen eddig 149 ember fagyott halálra. Gyurcsány szerint a választás után pár hónappal már be is tudnák vezetni az új rendszert, aminek elvi alapvetése: alapvető jognak tekintik, hogy mindenki hozzájusson annyi vízhez, villanyáramhoz és fűtéshez, amennyi a létfenntartásához elég. Hozzátette: az ingyenvíz, -gáz, -áram, akkor is járna mindenkinek, amikor a világpiaci árak emelkednének. 

Ezzel a DK alaposan feladta a leckét a Fidesznek. A kormánypárti Gyürk András európai parlamenti képviselő legutóbb szerdán beszélt arról Brüsszelben, hogy tovább kell harcolni a rezsicsökkentés védelmében. A Fidesz 2014-ben gyakorlatilag azzal nyerte meg a választást, hogy központilag csökkentette a közszolgáltatások, vagyis a gáz és az áram árát. A német hátterű E.ON azonban nemrég az államinál évente átlagosan 13 ezer forinttal olcsóbb gázszolgáltatást kínált. Az állam által megállapított hatósági ár ugyanis drágább a szabadpiaci árnál. Németh Szilárd rezsibizos erre reagált úgy, hogy szerinte ezzel az energiacég beavatkozott az áprilisi választásba.

Minden párt rájött már arra, hogy az „ingyen” szó mennyire kedves a választópolgárok fülének. Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos szerint például 2018 végéig Magyarország minden településén kiépülhet az ingyenes wifi-szolgáltatás. Hasonló a Jobbik programjában is szerepel, de Vona Gábor pártja rászorultsági alapon egy alapszintű internetcsomagot is ingyenessé tenne. Karácsony Gergely, az MSZP–Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje is ingyenes internetelérést biztosítana az egész országban, de ingyenessé tenné az első diploma megszerzését is. Az MSZP még 2010-ben ingyenes BKV-val kampányolt, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt ingyensörös választási ígérete azonban verhetetlennek tűnik.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »