Rezsicsökkentés csak addig van, amig Orbán Viktor kormányoz

Rezsicsökkentés csak addig van, amig Orbán Viktor kormányoz, de addig „betonbiztosan” – jelentette ki Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke szerdán a Facebook-oldalán.

Hírdetés

„Mi már 2014-ben és 2018-ban is bizonyítottuk, hogy rezsiügyben is álljuk a szavunkat” – tette hozzá videójában a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára.
   
A magyar családok, nyugdíjasok és kisvállalkozók megfizethető és biztonságos energiaellátása csak az olcsó és folyamatosan érkező orosz gázzal valósítható meg. A magyar kormány ezért állapodott meg Moszkvával 15 évre, évi 4,5 milliárd köbméter gáz szállításáról – közölte.
   
Nyugat-Európa jelenleg ötször annyiért veszi a gáz köbméterét, mint Magyarország, „ezért ott az egekbe emelkedtek a rezsiköltségek”. Mivel nekik hosszútávú szerződésük sincs, már vásárolni sem tudnak, tartalékkészleteik „vészesen leapadtak”; Németországban és Ausztriában már az áram- és gázellátás szüneteltetésére készítik fel a lakosságot – mondta a kormánypárti politikus.
   
Magyarországra azonban a gáz garantáltan jön, ezért lehet fenntartani a rezsicsökkentést – hangsúlyozta Németh Szilárd, hozzátéve: ha van orosz gáz, akkor van rezsicsökkentés is.
   
„Az Európai Unióban egyedülálló magyar rezsicsökkentést viszont a baloldal áprilisi hatalomra kerülése veszélyesen fenyegeti” – figyelmeztetett. „Gyurcsányék azért fúrják, faragják a magyar-orosz gázmegállapodást, mert meg akarják szüntetni a rezsicsökkentést”, ezt maga a baloldal miniszterelnök-jelöltje jelentette ki – emelte ki Németh Szilárd.
   
A fideszes politikus azt hangsúlyozta: „Gyurcsányékkal visszatérne a 2010 előtti rezsiemelések korszaka”, ismét kiszolgáltatnák a magyar háztartásokat a brüsszeli energiapolitikának és a külföldi energiaszolgáltatóknak. „Sőt, mint annak idején, még a világpiaci áraknál is drágábban adnák a gázt és az áramot” – hangsúlyozta, kiemelve, hogy „Gyurcsány és Bajnai nyolc éve alatt 15 áremelést szenvedtek el a magyar családok.
   
A Fidesz-KDNP energia- és családpolitikájának a rezsicsökkentés a sarokköve – hangsúlyozta a Fidesz alelnöke. „Aki nem akar évente félmillió forinttal több rezsiköltséget fizetni, az áprilisban velünk tart és ránk szavaz” – fogalmazott.
 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »