Rezsi: négy javaslatot fogalmaztak meg a nyugdíjasok érdekében

Rezsi: négy javaslatot fogalmaztak meg a nyugdíjasok érdekében

A Nyugdíjas Parlament elnöke, Karácsony Mihály szerint sokan kerülnek kilátástalan helyzetbe.

A nyugdíjasok többsége alapvetően régi házakban él, melyek építésénél a hőszigetelés, az energetikai racionalizálás nem volt szempont. Az úgynevezett Kádár-kockák hihetetlen energiapazarlók: sem a nyílászárók, sem a falak nincsenek rendesen leszigetelve. Ráadásul ezekben a háztartásokban többnyire 15-20 éves, szintén energiapazarló háztartási gépek vannak. Emiatt nagy energiafelhasználók a nyugdíjasok – mondta a Karácsony Mihály, a Nyugdíjas Parlament elnöke.

A nyugdíjasok élethelyzetükből adódóan napközben otthon vannak, tehát napközben is használják világítást, a fűtést és a berendezéseket. Karácsony Mihály szerint tőlük nem elvárható ugyanaz az energiafelhasználás, mint egy aktív dolgozó esetében.

„Nagyon sajátos helyzet, hogy 650 ezer nyugdíjas él magányosan, így nincs kivel megosztania a lakás rezsiköltségét.

Szintén sajátos helyzet, hogy bár az átlagnyugdíj szép lassan emelkedik, az úgynevezett mediánnyugdíj 135 ezer forint, ami azt jelenti, hogy egymillió ember ennél kevesebb nyugdíjellátással rendelkezik.” –mondta.

Hírdetés

Eddig a rezsi a nyugdíjuk nagyjából 15-20 százalékát vitte el, ám a mostani, felemelt díjakkal ez az 50-60 százalékot is elérheti. A megmaradó pénzt pedig a rohamosan növekvő élelmiszerekre, gyógyszerekre, gyógyászati segédeszközökre költik.

„Nagyon szomorú” helyzet áll az alacsony nyugdíjjal rendelkezők előtt – mondta az elnök.

A Nyugdíjas Parlament négy javaslatot tett a kormány elé a problémák megoldására:

  • a mediánnyugdíj alatt levőknek legyen egy plusz kontingens, melyet a kormány más sajátos helyzetű társadalmi csoportnak is adott,
  • a mediánnyugdíj alatt élő, szénnel vagy fával fűtő idősek a téli hónapokban havi ötezer forintos rezsiutalványt kapjanak,
  • a havi elszámolás helyett a nyugdíjasok esetében az éves elszámolási kontingens lépjen életbe,
  • a régi lakások korszerűsítésére, hőszigetelésére, a nyílászárók, illetve a háztartási gépek cseréjére írjon a kormány egy pályázatot, akár száz százalékos költségvállalással.

A Nyugdíjas Parlament elnöke reméli, ezek a javaslatok hozzájárulnak a kilátástalan helyzetben levő nyugdíjasok jobb reményeihez.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »