Rézművesék akcióban – Kábellopás miatt 50 településen szűnt meg a telefon, az internet és a TV

A salgótarjáni nyomozók négy „férfit” hallgattak ki gyanúsítottként, akik hozzávetőlegesen 15 méter optikai kábelt tulajdonítottak el, mellyel 50 településen szűnt meg az internet, a telefon és a televízió szolgáltatás

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság közérdekű üzem működésének megzavarása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 51 éves, egy 41 éves és egy 38 éves salgótarjáni, valamint egy 40 éves ózdi lakossal szemben – számolt be a Police.hu.

Hírdetés

A jelenleg rendelkezése álló adatok alapján a gyanúsítottak 2018. május 18-án a déli órákban Salgótarjánban, egy beépítetlen ingatlan területén található aknában hozzávetőlegesen 15 méter hosszú, 96 szálas optikai kábelt vágtak el, melyet eltulajdonítottak. A bűncselekmény miatt a kábelszakasz pótlásáig 50 településen az internet, a telefon és a televízió szolgáltatás szünetel.

A széleskörű adatgyűjtés eredményeként a rendőrök beazonosították, majd elfogták a négy „férfit”, akiket gyanúsítottként hallgattak ki. A gyanúsítottak részletes beismerő vallomást tettek a nyomozóknak.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »