Revansot vettek a magyar lányokon a franciák

Revansot vettek a magyar lányokon a franciák

A magyar női kézilabda-válogatott 26-22-re kikapott a világbajnok, olimpiai ezüstérmes Franciaország vendégeként szombati felkészülési mérkőzésen, Tremblay-en-France-ban.

A két együttes csütörtökön Toulonban is megmérkőzött egymással, akkor Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány – a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságra készülő – együttese 30-27-re győzött, ezzel 14 esztendő után kerekedett újra riválisa fölé.

Ezúttal a franciák szerezték az első gólt – csütörtökön egyszer sem vezetett a házigazda -, a két nappal korábbinál jóval pontosabb befejezéseikkel ezúttal nem hagyták villogni az akkor szenzációsan védő Szemerey Zsófit. A védekezés javulásával aztán Szemerey is belelendült, ez egy tízperces francia gólcsendet eredményezett, 5-0-s sorozattal fordított és 12-8-ra el is lépett a magyar válogatott, innen tudott egy találatra zárkózni a pihenőig a világbajnok.

Szemerey büntetővédésével kezdődött a második félidő – ez volt a harmadik francia hétméteres, amit hárítani tudott -, az első félideinél lassabb tempóval kezdődő játékrészből öt perc csorgott le, mikor visszavette a vezetést a házigazda (16-15); sok volt a hiba mindkét részről ebben a periódusban. Noha vezettek 19-17-re is a franciák, kiegyenlített eredménnyel jutottak el a hajráig a felek, miközben a magyar együttesben főleg azok kaptak már lehetőséget, akiknek az első mérkőzésen kevés játékperc jutott. Az utolsó hat perchez érve még döntetlen volt az állás (22-22), innen viszont már csak a francia csapat talált be.

Hírdetés

Ez volt a két együttes 56. egymás elleni mérkőzése, magyar szempontból 31 győzelem, két döntetlen és 23 vereség a mérleg.

Szemerey nyolc, a cserekapus Bukovszky Anna öt francia kísérletet hárított. Hatadou Sako, a Győr francia hálóőre négy, az őt váltó Floriane André 13 magyar lövést védett. Orlane Kanor, az FTC balátlövője ötször volt eredményes, Océane Sercien-Ugolin, a Debrecen jobbátlövője nem talált be.

A november 28-tól december 15-ig tartó, magyar-osztrák-svájci közös rendezésű kontinensviadal előtt Tatabányán a szlovák és az ukrán válogatott ellen játszik felkészülési mérkőzést Golovin Vlagyimir együttese.

(Címlapképünk illusztráció.)


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »