Rettegő fiatalok a fodrásznál

Túlzás nélkül állati indulatokat szabadított el Orbán Viktor, amikor néhány éve döbbenetesen ocsmány stílusban szidta a fiatalokat. „A romkocsmák félhomályában merengő, állástalan diplomások”-nak írta le az egyetemre járó ifjakat, szerinte Dunát lehet velük rekeszteni. Orbán Viktor azóta sem hajlandó bocsánatot kérni. A gyalázkodás negatív hatása felmérhetetlen.

Budapesten és több vidéki városban közismert, hogy elvakult Fidesz-szimpatizánsok biztatásnak veszik Orbán szavait, a fiatalokban a kormánypárt ellenségeit látják, és hogy Orbán parlamenti beszédét idézve trágárul szidják az egyetemistákat, rosszabb esetben veréssel fenyegetik őket. Az egyik lakótelep liftjéből egy Fidesz-szimpatizáns kidobott egy fiatalembert. A Simicska Lajos által egykor felépített párt elnöke, az antiszemita és korrupciós botrányokkal teli Fidesz-vezető, Orbán Viktor látja így a magyar fiatalokat.

„A Kubatov-legények megértették vezérük parancsát, azóta szabályosan vadásznak ránk.”

Ezek pedig egy budapesti főiskolás szavai. Aki fél. Ahogy nemcsak ő – más fiatalemberek is. A Fidesztől.(…)

Hírdetés

Hogy az egyetemistákat mennyire felháborította a Fidesz-elnök beszéde, a diákszervezetek, a hallgatók tiltakozásából vagy például a CEU mellett tüntető fiatalok számon kérő akciójából pontosan kiderült. De mutattak az Origón egy hosszabb összeállítást is a fiatalok szívszorító felháborodásáról.

Amiről viszont eddig nem esett szó: a fiatalokat nemcsak felháborította a Fidesz, de félnek is tőlük. Nem túlzás: rettegnek. Több helyről is hallani, Fidesz-szimpatizánsok veréssel fenyegetnek fiatalembereket – pusztán azért, mert fiatalok. Most éppen ők az új bűnbakok. Akik (az elvakult fideszesek szerint) megakadályozzák Orbán hatalmon maradását.

Elképesztő gyűlölettel fordulnak tehát a fiatalok ellen fideszesek, hetek óta keringenek már erről történetek, buszon, fodrászatokban, vagy családon belül hetek óta mesélnek felháborodott emberek.

Rettegnek a fiatalok Orbán ámokfutása óta


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »