Rettegésben tartják a kisváros lakóit a bevándorlók

A határ melletti kisvárost elárasztották a bevándorlók, megteltek a befogadóközpontok, majd az anarchistákkal közösen elfoglaltak egy üresen álló épületet is. Innen azonban kilakoltatták őket a járványveszély miatt, ezért elkezdték fenyegetni a város polgármesterét és az ott lakókat.

Az északolasz kisváros, Oulx Franciaország határában, a világ egyik legnagyobb síterületén hatalmas migránsáradattal néz szembe, amelyet egyre nehezebb kezelni – olvasható a V4NA.com-on.

 

Fotó: Twitter

A polgármester, néhány magánszemély és a Vöröskereszt erőfeszítéseinek köszönhetően menedékhelyet hoztak létre a város mellett, ahol a migránsok ágyat, ruhát és ételt kapnak. – Nekem az utcai lámpákról és a kátyúkról kellene gondoskodnom, nem a közrendről, de mindenhol migránsok vannak az utcán. És először az emberek életére gondolok. De a prefektúra nem segít a központ fenntartásában – mondta a polgármester. A nézeteltérések pedig vandalizmushoz vezetnek a kisvárosban is.

Hírdetés

Terzolo elmondta a már szokásossá váló problémákat: – Az állami jelenlét hiánya tönkreteszi az önkormányzatokat, még a kisebbeket is, például a hegyekben lévőket, ami hatalmas és összetett probléma. Claviere-ben a polgármesterek egyedül maradnak a frontvonalban, hogy kordában tartsák a migránsokat.

– A problémát kezelni kell, nem szabad figyelmen kívül hagyni. Most egy új projektet mutattunk be a prefektúrának, a Don Chiampo menedékhely bővítésére: több ágy, szakképzett egészségügyi személyzet állandó jelenléte a Vöröskereszt folyamatos segítségével – tette hozzá a polgármester. Terzolo nem akarja odaadni az üresen álló épületeket az anarchistáknak, emellett igyekszik minimalizálni az önkormányzati hivatalok ellen elkövetett rongálásokat kamerák felszerelésével.

– Fegyvertelen vagyok, amikor elolvasom ezeket a graffitiket. De ahelyett, hogy sértegetnének és fenyegetnének engem, miért nem jönnek ezek az emberek a Don Chiampoi táborba és segítenek migránsok ellátásában? – tette fel a kérdést Terzolo.

Az eredeti cikket IDE KATTINTVA olvashatja.

A koronavírus-járvány miatti első lezárást követően a balkáni útvonal felől rekordmennyiségű migráns érkezett a városba, főként Afganisztánból és Szíriából érkező férfiak, akik át akarták lépni a határt, és Franciaországon keresztül Németországba jutni.

A hagyományosan vendéglátásból élő városba több ezer anarchista aktivista is érkezett a migránsok támogatására. Április 8-án összefirkálták az önkormányzat épületét, mert március 23-án a prefektúra úgy döntött, hogy kitakarít egy üresen álló házat, amelyet anarchisták és bevándorlók foglaltak el, és amelyben több kór mellett a koronavírus is felütötte a fejét.

– Teljesen kontrollálhatatlan volt. Az épületben nem voltak törvények – magyarázta Andrea Terzolo polgármester a Giornale.it híroldalnak. A rendőri műveleteket ráadásul a legnagyobb nyugalomban, békés úton, mindenki tiszteletben tartásával hajtották végre. A migránsokat elkísérték a befogadóközpontba, ahol ellátást is kaptak. Egyikük sem akart azonban megállni Olaszországban, annak ellenére, hogy menedékkérők voltak, a fő céljuk továbbra is Németország.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »