Retteg a Fidesz

A NER végül ugyanolyan sorsra fog jutni, mint minden diktatúra?

Ha egyetlen szóval kellene jellemezni őket, azt mondanám, beszariak, de itt többről van szó. Szembeköpték önmaguk világát is. Igaz nem először. Ennyire mélyen azonban még sosem rettegett a hatalom.

Hiába a kétharmados győzelem, pengeélen táncol az Orbán-kabinet. Pontosan tudják, hogy a hatalmukat “ebül szerezték” és minden amit felépítettek egy pillanat alatt válhat semmivé. Ne tévedjünk, a NER nem szép lassan agonizálva fog megbukni, hanem ugyanúgy, mint ahogyan a szocializmus, vagy más önkényre épülő rendszer egy pillanat alatt, egy kis szikrától.

Mert nincsen többségük. A Fidesz ugyan nagy többséget szerzett a választásokon, de nem a többség erejével. A választás bebizonyította, a mai rendszer pártja a Fidesz csupán a legszervezettebb kisebbség, mert többen szavaztak ellenük, mint mellettük. Mi tudjuk, de ők is.

Hétről-hétre százezrek demonstrálnak a mai hatalom ellen. Szocialisták, demokraták, zöldek. Aki végigkövette a tüntetéseket, magasztos és felemelő érzésben lehetett része. Soha ennyien nem álltak ki ennyire méltóságteljesen és békésen a demokrácia, a fékek és ellensúlyok rendszerét követelve, kiállva az európai értékek mellett.

Hírdetés

A csudába is! Hát mi egy európai ország vagyunk, itt Európa közepén, egy nyakunkra ültetett hatalommal. A magyar emberek sosem vágytak a putyini autokráciára és sosem akartunk úgy élni, mint ahogyan Orbánék szeretnék, keleties féldiktatúrában.

A tüntetők békések! Ennek ellenére Orbánék annyira rettegnek ezektől a tüntetésektől, mint az a bizonyos patás a tömjénfüsttől. Egyrészt, mert magukból indulnak ki, másrészt mert tudják, elég egy kis fuvallat, hogy az Erzsébet-utalványokon és megtévesztésen alapuló rendszerük kártyavárként omoljon össze.

Az az Orbán Viktor és kormánya, aki annak idején lebontotta (jogszerűtlenül) a Kossuth téri kordont és kiáltotta ki az akkori MSZP kormányt minden kormányok legdiktatórikusabbnak, most kordont emel a Kossuth tér köré, mert retteg.

Ezzel az elkeseredett félelem szülte döntéssel, pedig nem csak gyávaságukat bizonyították, de minden eddigi mondatukat is aláásták. Mert nem ők voltak azok, akik fennhangon körbejárták az összes tv stúdiót, hogy csak egy aljas kormány fél saját népétől?

Nekünk pedig az a dolgunk, hogy annyian legyünk kint a következő tüntetésen, hogy legyen is mitől rettegniük.

Soha ennyire még nem rettegett a Fidesz és Orbán Viktor


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »