Részei-e a nemzetnek a homoszexuálisok?

Mármost pironkodva be kell ismernünk, hogy ezen a teszten a magyar nemzeti tudat elbukik. (Elnézést: elbuknak a homoszexuális felebarátaink.) A magyar nemzeti tudat a kollektívum önvédelmi hisztériájának terméke, egy kudarcos, sokat fenyegetett és sok sérelmet hordozó ország önképe. Elég Orbán retorikájára gondolni, elénk ugrik az a sérelmi, folyamatosan elégtételt venni akaró, állandóan harcoló, védekező és támadó, mellveregető, de közben állandóan kisebbrendűségi érzelmektől hajtott nép önreflexiója — amely egyúttal a fő oka is az állandó kudarcainknak. Ördögi kör ez, amely arra ösztönzi a többséget, hogy olyanokat válasszon vezetőinek, akik ezt a tudati állapotot képviselik, ezek viszont tovább rombolják a nemzet kitörési esélyeit. Egy ilyen önképbe nem férnek bele a személyes szabadság különféle megnyilvánulásai, amelyek — kimondva vagy kimondatlanul — „fenyegetik” a nemzetet. Miközben éppen a személyes szabadságok rendszerének hiánya fenyegeti azt.

Ha a kedves olvasó — főleg, ha ún. jobboldali — belegondol, racionálisan (a nemzet szociológiai, esetleg kulturális, leíró értelmében) természetesen a nemzet részeinek tartja a kisebbségeit is, köztük a szexuális kisebbségeit. De a nemzetnek van egy olyan ezen — és a puszta nemzeti érzésen — túlmutató politikai és erkölcsi értelme — a tömegek számára tulajdonképpen „az”  értelme –, amely a sajátos, kollektivista, premodern értékrendje miatt nem tűri a kisebbségeket. A lényegi, megosztó kisebbségi problémákra rögtön a kitaszítással felel — nagyrészt öntudatlanul, de nagy erővel. Kisebb részt agresszív publicisták kezei nyomán nagyon is tudatossá téve. (Ilyen reflex a zsidók, a cigányok, a gayek, akár a „baloldal” fel-felmerülő kitaszítási szándéka.) A magyar nemzeti tudat modernizációjának elmaradása teszi, hogy a nemzeti létünk erkölcsi lényege ma bezárkózó, archaikus, etnikai, diszkriminatív, sőt a modern világ „támadásai” alatt, illetve az uralkodó politikai réteg érdekeinek megfelelően egyre inkább az. A magyar nemzeti tudat a polgárosulás elmaradásával szoros összefüggésben megmaradt polgárellenesnek és antihumanistának, ezért szabadságellenes, nagyrészt reflektálatlan, és rombolja magának a nemzetnek az életlehetőségeit.

Hírdetés

Ahol az önvédelem nem párosul versenyképességgel, a közösség iránti elkötelezettség pedig szabadságtudattal, ott a nemzeti tudat csak rombol. Ez történik egy ideje (szélesebb távlatban vagy száz éve) Magyarországon. Régóta hiányoznak azok az államférfiak, akik áttörnék ezt az ördögi kört, rendre csak olyan politikusok vannak, akik vagy tagadják a létét, nem foglalkoznak vele, vagy kihasználják. A magyar nemzeti tudat probléma, mert a bezárkózó, a valóságra nem reflektáló nemzet elsorvad — és ezzel a törvényszerűséggel meg kell békélni. A naftalinba menekülés még egy nemzet belső problémáit nem oldotta meg, nem tett naggyá senkit és semmit, nem vált tőle semmi értékesebbé.

Egy polgári konzervatív számára, de nevezhetjük ezt liberális konzervatívnak, minden változás a jelen megismerésévél kezdődik, ezért ebben a helyzetben a polgárosodás új típusú mechanizmusainak beindítása nem történhet meg ennek a nemzeti tudatnak a párhuzamos felpuhítása-feltörése nélkül, e kettő együtt vezethet el egy sikeres nép önreflexiójának kialakításához, az átalakuló nemzeti öntudatunkhoz . A konzervativizmus igen lényegesnek tartja a személyes tudatok transzcendens és közösségi alkotóelemeit, a vallást, az emberségünket, Európát, a nemzetet, a családot és a mesterséges közösségeket. A személyes szabadságnak és az értékes életnek csak ezek összefüggésében van értelme. De a nemzet jelenleg legalább olyan probléma a konzervatív értékrendben, mint az erkölcsi relativizmusba belefutó Európa. A magyar sors Európában ma alig élhető meg konzervatívként (a konzervativizmus politikai értelmében), nem véletlenül nincs erre hazai reflexió. A polgári konzervativizmus politikai programja ezért a nemzeti és az európai identitásunk szempontjából is rengeteg feladatot rejt — egy részébe még számunkra sem engedve bepillantást.

Ami pedig a címben feltett kérdést illeti, a válaszom egyértelmű „igen”. Addig nem nyugodhatunk, amíg olyan nemzetkép nem válik uralkodóvá, amelynek az erkölcsi tartalma befogadó a kisebbségekkel, de mégis megadja az önvédelem lehetőségét és a nemzeti közösség összetartozásának élményét. Ha ez megtörténik, akkor fog a konzervativizmus megbékélni a magyar nemzettudattal és a nacionalizmusunkkal.


Forrás:hafr.blog.hu
Tovább a cikkre »