Részegnek nézte a beteg férfit, ezért hagyta meghalni az orvos

Részegnek nézte a beteg férfit, ezért hagyta meghalni az orvos

A Bors úgy tudja, egy fővárosi háziorvos nem segített egy összeesett férfin, aki ennek következtében életét vesztette. Az orvos a lapnak elmondta: az ő lelkiismerete tiszta.

Az eset még decemberben történt: egy férfi délelőtti séta közben lett figyelmes a földön fekvő öregúrra, aki elmondása szerint nem volt eszméleténél és semmire sem reagált. Azonnal hívta a mentőket, és berohant a közeli rendelőbe, ahol azt mondták neki: nem tudnak segíteni.

“Rohantam vissza, addigra ott volt egy másik úr. Hamarosan kiderült róla, hogy a rendelőben dolgozik orvosként. Nem segített, mivel azt hitte, hogy részeg a férfi. Kérdem én: akkor nem kell segíteni!?

– emlékezett vissza az esetre a férfi.

A mentők ugyan hét perc múlva kiértek, ám az idős úr életét már nem tudták megmenteni. A mentőket értesítő férfi írásban tett panaszt a Magyar Orvosi Kamaránál, ám a szertevezet a sajtónak eddig nem reagált az ügyre.

A Bors elérte a megvádolt orvost, aki állítása szerint nem követett el szakmai hibát, lelkiismerete pedig tiszta.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »