Részegen verte a Veszprém megyei diákokat az exrendőr, aki a lányokat is zaklatta

Részegen verte a Veszprém megyei diákokat az exrendőr, aki a lányokat is zaklatta

Kellemes kiruccanásnak ígérkezett, ám rémálommá vált az iskolai kirándulás egy Veszprém megyei középiskolai osztály számára. A kísérő tanár ugyanis, a diákok elmondása szerint, részegen tombolt, és bántalmazott négy fiú diákot – írja a Blikk.

Ezenkívül az exrendőrt azzal is megvádolták a diákok, hogy "kifogásolható módon bánt" a lányokkal. Az egyik érintett édesanyja, Ildikó először a Music FM reggeli adásában taglalta a fia által átélt borzalmakat.

A tinédzserek Balatonszárszó felé vették az irányt vasárnap, hogy kipihenjék az egész éves fáradalmakat. Az osztályfőnök a diákok egyik tanárát kérte fel, hogy ügyeljen rájuk, amíg tart a kirándulás. S. G. az édesanya elmondása szerint már a vonaton elkezdte megalapozni azt a hangulatot, ami később igen komoly bajba sodorta. Ildikó úgy hallotta, ahol tudott, igyekezett alkoholhoz jutni az exrendőr tanár: akkor is kocsmázni ment, amikor a gyerekek fagylaltjaikra vártak. Később a szálláson minden fiútól elkobozta a táskákba rejtett alkoholos italokat.

– Éjfél tájékán a fiam szobájából az egyik barátja kiment a folyosóra. Útközben összefutott a tanárral, megkérdezte tőle, hogy mi a helyzet? Erre már csattant is az első pofon – kezdte a Blikknek Ildikó. – Két akkora ütést vitt be neki, hogy elvágódott a földön. A fiamék kinyitották az ajtót a csattanás hangjára, majd a tanár feléjük indult. Egyiküket mellkason vágta, míg egy másik gyereket a lábánál fogva rántott le az ágyról. A fiam a fal mellé húzódott menedéket keresve: a fejét takarta, így csak a combját érte el.

Hírdetés

A tinédzsereknek végül sikerült kiszorítani az őrjöngőt a szobából. Az ablakon át kiabáltak segítségért. A randalírozásnak az osztályfőnök vetett véget, aki rendőrt hívott.

– Egy órán át vizsgálódtak, majd elküldték a szállásról – mesélte a feldúlt szülő, aki a három másik bántalmazott diák családjával együtt feljelentést tett.

A lap úgy tudja, a tanárt felfüggesztették a munkavégzés alól. Az illetékes iskolából visszahívást ígértek, de lapzártáig nem kaptak választ kérdéseikre.

– Az ügyben a Veszprémi Rendőrkapitányságon tettek feljelentést. Az iratok áttétele a Siófoki Rendőrkapitányságra folyamatban van – közölte a rendőrség.

– Nyugalmazott rendőrként ugyanolyan civil állampolgár, mint bárki más, így ha az ügy bírósági szintre kerülne, úgy feltételezhetően az illetékes járásbíróságon kell majd felelnie a tetteiért. Abban az esetben, ha rendőrként követte volna el ezeket, úgy katonai bíróságra kerülne az ügy – magyarázta a lapnak dr. Györei Péter büntetőügyvéd.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »