Részegen, bedrogozva, jogosítvány nélkül száguldozva gázolta halálra idős áldozatát egy cigány Érden – hazudik a rendőrség

Részegen, bedrogozva, jogosítvány nélkül száguldozva gázolta halálra idős áldozatát egy cigány Érden – hazudik a rendőrség

Azt már lassan megszokottnak mondhatjuk, hogy a rendőrségi újbeszél által semmitmondóvá maszkírozott, valójában a valóságot elfedő, a gazembereket többnyire faji alapon mentegető közlemények szerint a "szóváltásba keveredés" nem más, mint támadás a gazdanép ellen (lásd a közelmúltból pl. itt, itt vagy itt), sőt egyenesen a magyargyilkosság szinonimája, mint ahogy a tragikus badacsonyi eset is bizonyítja. De tudjuk azt is, hogy a "családi házba bemenetel" valójában betörés, a "jármű tulajdonos tudta és beleegyezése nélküli elindítása" pedig az autólopás – folytathatnánk a sort.

Voltak is olyan korok, amikor a sorok között olvasás talentuma elengedhetetlennek számított az igazság kiderítésének útveszőiben, de most van egy jó és egy rossz hírünk. Kezdjük a jóval: ezek a korok végre letűntek. És jöjjön a rossz hír: mára sokkal aljasabb alakult ki.

Nem elég ugyanis a sorok között olvasni, mert nincs már mit onnan kibogarászni. A valós történéseket el sem rejtik: egész egyszerűen másról írnak, mint ami megtörtént.

Lássuk az alábbi rendőrségi közleményt, ami egy múlt hétfői, érdi "közúti balesetről" szól:

Baleset történt Érden

A Bajcsy-Zsilinszky úton két autó frontálisan ütközött.

Közúti közlekedési baleset történt 2018. november 12-én 9 óra 40 perckor Érden, a Bajcsy-Zsilinszky úton, ahol eddig tisztázatlan körülmények között két személygépkocsi frontálisan ütközött, melynek során egy gyalogost elsodortak (kiemelés tőlünk – Kuruc.info szerk.). A baleset következtében a gyalogos a helyszínen életét vesztette.

A rendőrök a baleset helyszíni szemléjét megkezdték, a forgalmat a környező utcákba terelik.

És akkor nézzük, hogy ezzel szemben mi is történt Érden! Ugyanis az internet korában senki, aki értelmesebb, mint hat pár rendőrcsizma, nem gondolhatja, hogy nem tör a felszínre valahol az igazság.

A Zoom.hu nevű portál is közölte a "baleset" hírét, idézve a katasztrófavédelem és a rendőrség hazugságát ("… melynek során egy gyalogost elsodortak").

És mit ád Isten? A portál kommentszekciójában feltűnik a "valódi áldozat", vagyis a balesetet okozó nővérkéje, és egy, a történéseket első kézből ismerő férfi. A nem éppen Kazinczy-díjas eszmecsere nyomán viszont kiderül, hogy:

Egy bedrogozott, mocsárrészeg cigány, jogosítvány nélkül száguldozott lakott területen 150 km/h-s sebességgel, melynek során halálra gázolt egy 83 éves vétlen embert.

Szó sincs semmiféle "frontális ütközés következtkeztében elsodrásról".

A gyilkos cigány nővérének reakciója pedig nem is lehetne aljasabb, vagy fogalmazhatunk úgy is, nem is lehetne cigányosabb:

a 83 éves ember már úgyis élt eleget, a lényeg, hogy életben maradt a BMW sofőrje, vagyis az ő öccse.

A gyilkoscigány nővérének Szandika Erdi nevű profilja pofázmányára kattintva érhető el.

A hozzászólások vágatlanul alább olvashatók. Kizárólag alacsony vérnyomásúaknak ajánlott!

(Gábor a szemtanú munkatársa, Szandika Erdi néven ír a gyilkoscigány nővére, Varga Hermina néven pedig egy másik, fajilag érintett nőstény.)

A képernyőmentés rákattintva nagyítható.

Az ügyészség közleményére majd egy hetet kellett várni, de alátámasztja a fentieket, és egyértelműen cáfolja a rendőrség "ütközés során elsodrós" baromságát:

Ittasan száguldva gázolt halálra egy gyalogost

A Budakörnyéki Járási Ügyészség indítványt tett annak a férfinak a letartóztatására, aki ittasan száguldva halálra gázolt el egy gyalogost Érden, majd egy másik járműnek ütközött, amelynek a vezetője a baleset során életveszélyes sérüléseket szenvedett el.

A bűnügy gyanúsítottja, egy fiatal férfi 2018. november 12-én délelőtt ittasan vezetett Érd utcáin. Az autójával a megengedett sebességnél lényegesen gyorsabban haladt. A férfi vezetői engedélye egy éve lejárt.

Amikor a Bajcsy-Zsilinszky úton a gyógyszertár elé ért, észrevett egy gyalogost, a bűnügy egyik sértettjét, aki az úttestre lépett. Enyhén balra húzta a kormányt, ám így is elütötte a sértettet, aki az ütközéstől kb. 58 méterre az úttestre zuhant. A férfi áttért a szemközti sávba, ahol frontálisan ütközött az ott szabályosan haladó tehergépkocsival.

A tehergépkocsi vezetője, a bűnügy másik sértettje súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, a gyalogos sértett a helyszínen életét vesztette.

A halált okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettével gyanúsított férfi szökésének veszélye fennáll. Okkal lehet tartani attól is, hogy a férfi szabadon hagyva tanúk befolyásolásával, tárgyi bizonyítási eszközök megsemmisítésével veszélyeztetné a nyomozás sikerét. A nyomozás során a gyanúsított jelenléte és a bizonyítás eredménye kizárólag a letartóztatásával biztosítható.

A Budakörnyéki Járási Ügyészség ezért indítványozta a férfi letartóztatásának elrendelését.

Mint láthatjuk,olyan részletek is napilágra kerültek, miszerint a vétlen kisteherautó sofőrje is életveszélyes sérüléseket szenvedett, illetve hogy a szerencsétlen áldozat az ütközés hatására 58 métert repült…

Hazudtunk reggel, éjjel meg este. Nem sok minden változott az elmúlt, tök mindegy hány évben.

(Kuruc.info)

Toroczkai: Követeljük, hogy a rendőrségi közlemények a valóságról szóljanak! – Ne lehessen szőnyeg alá söpörni a cigányproblémát

"Megdöglötök!" – Vádat emeltek az érdi szamurájok ellen

Csak úgy hemzseg Érd a szamurájoktól: megint karddal támadt a rendőrökre egy tavaly barnult harcos

"Magyarországon rend van": karddal támadtak a rendőrökre a fatolvaj cigányok Érden

Cigány maffiózók hagyták ott a fogukat az érdi balesetben – újabb részletek: bozótvágó és fenyegetés

A hazug tolvaj cigány helyett az igazságot kereső fiúk kerülnek börtönbe

Érd: 10-15-ször rúgták fejbe a rendőrt a cigányok

"Lelőtték, mert nincs jogosítványa és cigány"

Cigányterror Érden: kövekkel támadtak a többgyermekes magyar család házára

Retró: halálos gázolás Érden három és fél éve


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »