Requiem egy temetőért – Az Úz völgyi katonatemető elrablása

…Minden esetre arra kérjük Önöket, hogy, lehetőségeikhez mérten, hozzák minél szélesebb hazai és nemzetközi nyilvánosságra a történteket ! Tegyék meg akkor is ha az Úz völgyi temető talán egy újabb, sokadik, végleg elveszett bástya marad a magyarság számára de ha már pusztulásra vagyunk ítélve legalább ne némán, birka módra távozzunk a Kárpát-medence ezen sarkából melyet őseink ezer éven át védelmeztek …

Kedves ismerőseink, követőink !

Azért fordulunk Önökhöz mert a kialakult kilátástalan helyzetben aligha segíthet bármi a nyilvánosságon kívül !

Hírdetés

Röviden arról van szó, hogy a Romániai Hargita megyével Határos Bákó megyében lévő Dormánfalva (Darmenesti) önkormányzata valamilyen fondorlatos módon a Bákó megyei Darmanesti város birtokába vette a Hargita megye területén fekvő Úz völgyi magyar katonatemetőt, abba román kereszteket és román I.-II. világháborús emlékművet állított, állami közpénzből, felújítás címszó alatt ! Az említett emlékművet, nagyszabású, katonai felvonulással és tiszteletadással is megerősített ünnepség keretén belül készülnek felavatni 2019. Május 17.-én és ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az erdélyi magyarság számára az Úz völgyi katonatemető, nemzeti ellenállásunk, megmaradásunk egyik utolsó jelképe végleg elveszik !
Mi erdélyi magyarok most már megszoktuk, hogy üldözik a zászlóinkat, iskoláinkat, egyetemeinket, feliratainkat. Lassan megszokjuk azt is, hogy börtönbe zárják politikai aktivistáinkat ! Most eljött az idő, hogy elveszik még a temetőinket, műemlékeinket is és aztán mi következik ? Jöhet a kitelepítés vagy a koncentrációs tábor :( …. ?
Ha ebben az ügyben lehet még valamit tenni akkor azt a nyilvánosság segítségével lehet hiszen államközi egyezmény is kötelezte volna Romániát, hogy a magyar féllel egyeztessen a temető módosítása, mi több, kisajátítása előtt ! Az illetékes Hargita megyei hatóságok t.i. a Csíkszentmártoni önkormányzat és Hargita megyei tanács minden tőle telhetőt megtett és jogi illetve diplomáciai (nemzeti és nemzetközi) úton is próbálta megmenteni az Úz völgyi, zarándokhellyé magasztosult, magyar katonatemetőt de mindeddig fáradozásaikat nem koronázta siker és a temetőben már ott virítanak a román keresztek és emlékmű melyeket, valószínűleg tudatában annak, hogy milyen aljas cselekedetet követnek el, rekordsebességgel állítottak fel , vélhetően, a Darmanesti-i önkormányzat és Bákó megye hatóságai ráadásul közpénzből nyilvános pályázati kiírás által !

Néhány érdekes észrevétel:
1. A Seap pályázat leadási határideje 2018. Dec 21.-e volt ami megelőzte a tanácshatározatot amivel az Darmanesti-i önkormányzat birtokába vette a temetőt.
2. Tanácshatározat: 2019. március 3. -ez még keddig benne van a 30 napban és megtámadható. Csak valaki(k), szervezet/személy ezt meg kellene tegye. Amíg ez a határidő nem jár le elvileg nem adható ki urbanisztikai engedély.
3. A munkálatnak van-e urbanisztikai engedélye, építkezési engedélye? Ha ezek nélkül, ráadásul Márc. 29 előtt dolgoztak az teljesen törvénytelen kellene legyen.
4. Hargita megyéhez tartozik-e még mindig a terület vagy már hivatalosan is megtörtént a megyehatár módosítás ?
A román hadügyminisztérium állítólag tagadja, hogy tudomása lenne a temető elrablásáról miközben a Bákó megyei hatóságok a hadügyminisztériumra hivatkoznak továbbá a magyar diplomáciai gépezet is foglakozik az üggyel de mindeddig eredménytelenül az óra pedig ketyeg, az avató ünnepség közeledik.

Minden esetre arra kérjük Önöket, hogy, lehetőségeikhez mérten, hozzák minél szélesebb hazai és nemzetközi nyilvánosságra a történteket ! Tegyék meg akkor is ha az Úz völgyi temető talán egy újabb, sokadik, végleg elveszett bástya marad a magyarság számára de ha már pusztulásra vagyunk ítélve legalább ne némán, birka módra távozzunk a Kárpát-medence ezen sarkából melyet őseink ezer éven át védelmeztek !

Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »