Rengeteg új harcjárművet kap a Magyar Honvédség – fotók

Rengeteg új harcjárművet kap a Magyar Honvédség – fotók

Ötvenhat Gidránnal erősödik Magyarország. Az ország elkötelezett a Gidrán harcjármű mellett, továbbra is közös török-magyar fejlesztéssel építjük haderőnket – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf a török Nurol Makina gyárban tett látogatását követően.

A török-magyar védelmi ipari együttműködés eddig is kiemelkedő eredményeket hozott, amelynek egyik zászlóshajója a Gidrán-projekt. A haderőmodernizáció terén ez a program továbbra is a Magyar Honvédség egyik legsikeresebb kezdeményezése, egyben hozzájárul ahhoz, hogy a Magyar Honvédség a NATO új képességigényeihez igazodhasson – írta közleményében a Honvédelmi Minisztérium.

„A Magyar Honvédség szárazföldi és különleges műveleti képességeinek fejlesztése érdekében szereztük be a Gidrán harcjárműveket, amelyből most újabb 56 darabot vehettünk át.

A harcjárműveket a Nurol Makina Törökországban gyártja, a kiegészítő elektronikai, híradó-, radar- és fegyverrendszereket Magyarországon integrálják a járművekbe”

Hírdetés

– húzta alá a tárcavezető.

A Nurol Makina céggel meglévő, kiváló kapcsolat erősítésén túl, Magyarország elkötelezett a törökökkel folytatott védelmi innovációs együttműködés további kiszélesítése mellett, annak érdekében, hogy a két ország védelmi szektorai egymást erősítve fejlődjenek – hangsúlyozta a miniszter.

A Gidrán a török Nurol Makina által gyártott és magyar fejlesztésekkel megerősített 4×4-es, többcélú páncélozott jármű; a túlélőképességet a robbanásellenálló rendszer és a speciális páncélzat biztosítja, emellett nagyon sokoldalú, hiszen távirányított fegyvertoronnyal, éjjellátó kamerával és nehézgéppuskával van felszerelve.

„Örömmel mondhatom, hogy értékes tapasztalatokat szereztünk a Gidrán harcjárművekkel kapcsolatban, nemcsak az üzemeltetés, hanem a gazdasági együttműködés és a védelmi beszerzés területén is. Emellett kiváló együttműködést ápolunk a Nurol Makina céggel, és célunk, hogy kapcsolatunkat kiterjesszük más török cégekre is” – mutatott rá Szalay-Bobrovniczky Kristóf.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »