Rengeteg „sztárvendég” március 15- én

Rengeteg „sztárvendég” március 15- én

Ember legyen majd a talpán, aki végighallgatja Budapesten az összellenzéki demonstráció húsz felszólalóját. Orbán Viktor a lengyel kormányfővel ünnepel.

Fodor Tamás színművész, Deák Dániel egyetemi tanár, civil aktivista, Molnár Péter Fidesz-alapító, slammer, Nagy Erzsébet, Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, Káposznyák Iván SZOLIDARITÁS mozgalom, Fehér Tibor aktivista, A Város Mindenkié csoport, Sipos Ferenc Norbert egyetemista, Lakatos Béla „roma közéleti személyiség”, Márki-Zay Péter, Mindenki Magyarországa Mozgalom, Dobrev Klára, Demokratikus Koalíció, Szél Bernadett független országgyűlési képviselő, Jakab Péter, Jobbik Magyarországért Mozgalom, Turcsán Szabolcs, Lehet Más a Politika, Bősz Anett Liberálisok, Kálló Dániel, MSZP, Donáth Anna, Momentum Mozgalom, Jávor Benedek, Párbeszéd Magyarországért – még végigolvasni sem könnyű a március 15-i közös ellenzéki mozgalom felszólalóinak névsorát, az pedig minden bizonnyal embert próbáló lesz, hogy végig is állják az érdeklődők a demonstrációt, amin egyébként a fellépők mellett még diákok fogják felolvasni az ellenzék 12 pontját, meghallgatható lesz a Magyar Anyák mozgalom videóüzenete, végül pedig a Szabadságkórus zárja majd a programot. Nehéz elképzelni, hogy a szervezők végiggondolták, jó-e, ha ennyi felszólaló van (ráadásul közülük többen – elnézést a megfogalmazásért – enyhén szólva nem éppen „húzónevek”), de legalább abban bízhatnak, hogy az idő nem lesz nagyon rossz, mérsékelt felhőzet mellett 9–15 fokot ígér a nemzeti ünnepre a meteorológia. 

Az összellenzéki demonstráció színhelye immár hagyományosan a Szabad sajtó útja lesz az Erzsébet hídnál, a szervezők „Kiáltvány a magyar néphez” címmel fogalmazták meg meghívójukat. Eszerint „a magyar nép többsége békét akar, biztonságot, szabadságot, beleszólást az őket érintő ügyekbe, biztos megélhetést és tervezhető jövőt! A társadalmi megosztottság helyett valódi magyar nemzeti egységet kell teremteni!”. Ezért „fogjon össze minden magyar határokon belül és kívül, mert ezeket a feladatokat egyetlen csoport vagy párt sem tudja egyedül megvalósítani, csak a nemzet egyesült ereje! Mindenkire szükség van ahhoz, hogy közös országot teremtsünk”.

Hírdetés

A felhívás közös elhatározásokra is felszólít, például „határozzuk el együtt, hogy: saját környezetünkben mindannyian fellépünk a megosztottsággal, a manipulációval és a gyűlöletkeltéssel szemben; ellenállunk az elnyomó, kizsigerelő, rabszolgasorba taszító intézkedéseknek; megvédjük nemzeti jelképeinket, anyanyelvünk szavait, nem engedjük azok méltatlan kisajátítását megosztó pártpropaganda célokra”. 

Az ellenzék az „ellenzéki erőktől azt várja el”, hogy „az egykori ellenzéki kerekasztal mintájára állítsanak fel nemzeti egyeztető fórumot, és ott dolgozzák ki azokat a nemzeti minimumokat, stratégiákat és cselekvési terveket, amelyek a 12 pont megvalósításához szükségesek”; „az ország jövőjét szívükön viselve, elkötelezetten, együttmű-ködve vegyenek részt a májusi európai parlamenti és az őszi önkormányzati választáson”, végül, hogy „mutassák meg, mit ajánlanak a mai viszonyok helyett, hogy annak ismeretében választhasson a nép”.

Orbán Viktor hagyományosan a Nemzeti Múzeumhoz várja a kormányt támogatókat, várhatóan több száz lengyel is érkezik majd a megemlékezésre. A kormányfő némileg szokatlanul, videóüzenetben, maga hívott minél több résztvevőt a demonstrációra. „Itt kopogtat az ajtón március 15-e, nemzeti ünnepünk napja, a magyar szabadság napja, amelyben azokra a hősökre emlékezünk, akik, ha kellett, mindenüket, sőt az életüket is odaadták a magyar szabadságért” – mondja a miniszterelnök a saját Facebook-oldalán közzétett videóban. „Kérjük jöjjenek el, ünnepeljünk együtt” – zárul a rövid üzenet, majd Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő következik, aki a len-gyel–magyar barátságról beszél. Ő személyesen is jelen lesz. Igaz, mivel Manfred Weber európai néppárti frakcióvezető tárgyalásain a jelek szerint sikerült megelőzni a Fidesz kizárását-kilépését, azt egyik miniszterelnök sem fogja tudni bejelenteni, hogy „új szövetséget” kötnek – mint erre a Magyar Nemzet felszólította előzőleg Orbán Viktort.

Országszerte 7500 köztisztviselő vett részt a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) által meghirdetett tegnapi sztrájkban. A megmozdulással fel kívánták hívni a kormányzat figyelmét arra a tarthatatlan helyzetre, hogy 11 éve nem emelkedett a köztisztviselői illetményalap. Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke hangsúlyozta, hogy össze kell fogniuk a közszférában és a versenyszférában működő szakszervezeteknek, mert ha nem így tesznek, leszalámizzák a munkavállalókat. A tegnapra meghirdetett, eredetileg országos sztrájkként beharangozott munkabeszüntetés az érdekképviseletek szándéka ellenére nem sikerült a legjobban. a szociális dolgozók végül nem csatlakoztak a sztrájkhoz. A kisebbik tanárszakszervezet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) kétórás szolidaritási sztrájkkal akart csatlakozni az akcióhoz, azonban az utolsó pillanatban az állami iskolafenntartó, a Klebelsberg Központok (KK) megtiltotta a munkabeszüntetést. (KÓSA, ú)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »