Rengeteg horrorkaraván jelent veszélyt a magyar utakon

Rengeteg horrorkaraván jelent veszélyt a magyar utakon

Átlagosan havonta valamivel több mint száz „horrorkaravánt”, vagyis szabálytalan járműszerelvényt fogtak el idén az utakon – írta a Magyar Nemzet az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) tájékoztatására hivatkozva.

Az autókereskedők megrendelésére Nyugat-Európából útra kelő szerelvények valójában kisteherautók, mert ezekre a legolcsóbb az autópályadíj, és arra törekszenek, hogy egyetlen jármű-utánfutó párossal a lehető legtöbb járművet szállítsák el a megrendelőhöz. A „roncsautóbizniszt” a nyugati, főként német piacon keletkező, ott már használhatatlan kocsik kelet-európai kereslete hajtja.

Hírdetés

Az ORFK arról tájékoztatta a lapot, hogy közlekedésrendészeti ellenőrzések során az autópályán, autóúton a vontatásra, illetve az M1, N1 kategóriájú járművek megterhelésével kapcsolatos szabályok megsértése miatt

tavaly 1004, míg az idei év első nyolc hónapjában 889 járművezetőt büntettek meg.

A szerelvények üzemeltetői jellemzően 3,5 tonna összsúlynál könnyebb járműveket használnak, ezekre a legmagasabb kiszabható helyszíni bírság összege most 150 ezer forint. A kamionok esetében a bírság félmillió forint is lehet.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »