Rengeteg gyermek tűnt el szeptemberben a fővárosban és környékén

Rengeteg gyermek tűnt el szeptemberben a fővárosban és környékén

– Eltűnés miatt keressük Németh Klaudiát. A 16 éves lány a Budapest VII. kerületi otthonából tűnt el, múlt szombat óta nem adott életjelet magáról. A felkutatására tett rendőri intézkedések eddig nem vezettek eredményre, ezért a rendőrség a lakosság segítségét kéri – tucatnyi ehhez hasonló felhívás olvasható a rendőrség honlapján, szeptemberben pedig kifejezetten sok eltűnt fiatal körözéséről adott hírt a rendőrség.

Az elmúlt napokban Klaudián kívül több mint 20 fiatal eltűnését jelentették a fővárosban illetve a környékén – legalábbis ez derült ki a rendőrség internetes oldalán, a police.hu-n található adatbázist böngészve. Lapunk mintegy 180 eltűnt személy profilját fésülte át, és közöttük mindössze húsz olyat talált, aki felnőttkorú, ezzel szemben a jelenleg is keresettek közül 160 személy 18 éven aluli gyermek.

Eltűnésük körülményeiről nem sokat tudni, mint ahogy arról sem, életveszélyben vannak-e. A hónap elején egy nagy visszhangot kiváltó gyilkossági esetre derült fény Borsodnádasdon, amely az áldozat, K. Csenge eltűnésének bejelentésével indult. Később már csak a lány holttestét találták meg a hatóságok. Kedden pedig a Bors írta meg, hogy Visegrádon megpróbálták elrabolni a fociedzésükről távozó kisgyermekeket, ám a rendőrség cáfolta a lap állítását.

Zuglóból az elmúlt napokban két 13 éves gyermek eltűnéséről tettek bejelentést. Kundra Patrik szeptember 19-én tűnt el, Menyu Márkó pedig szeptember 12-e óta nem adott életjelet magáról. A XV. kerületből két lánynak veszett nyoma: a 13 éves Kovács Liliánáról hétfő, a 17 éves Orsós Szimonettáról pedig szeptember 20-a óta nem hallottak. Budapest környékéről is jelentettek eltűnést: Ceglédről és Vácról egy-egy fiú és egy lány tartózkodik ismeretlen helyen.

A rendőrségi adatbázisból nem derül ki egyértelműen, hogy ki honnan szökött meg: van, akinél megjegyzik, hogy gyermekotthonból távozott, de az általunk vizsgált 180 fős mintában csak elvétve találkoztunk olyannal, akiről a rendőrség azt közölte, hogy intézeti gondozott. Statisztikánknak némileg ellentmondott Sinka Vivien, az Együtt az Eltűnt Gyermekekért Alapítvány elnöke. Ő azt mondta, nem tudja megerősíteni, hogy szeptemberben megugrott volna az eltűnések száma. Sinka úgy vélte, az eltűnt gyermekek többsége intézetből szökött.

Hírdetés

http://mno.hu/

– Az tény, hogy a rendőrség sorra teszi ki az eltűnt személyekről szóló felhívásokat, de úgy gondolom, az nem több, mint az előző időszakban – közölte lapunkkal az alapítvány elnöke, hozzátéve, hogy a fiatalok kilencven százaléka gyermekotthonból szökik meg, többségük már notórius szökő, aki minden hónapban lelép az intézetből. Sinka Vivien érdekességként elmondta: 2015-ben egy fiatalkorú 57-szer szökött meg, míg 2016-ban a rekordot egy 62-szer meglógó gyermek tartotta. Az alapítvány pszichológusai szerint a gyermekek legtöbbször párosával szöknek, majd rossz társaságba keverednek, illetve a gyökereik után vágyódnak.

Az alapítvány vezetője a rendőrség korábbi adataira hivatkozva megjegyezte: a bejelentett személyek 95-98 százaléka az eltűnése után nem sokkal, míg a maradék 2-5 százaléka két hónap után vagy sohasem kerül elő. (Az adatokat a menekültválság módosította, mert a menekültgyermekeket is nyilvántartásba vették, majd előkerülésük után nem  jelentették le őket, így ügyük a levegőben lóg.)

Arról, hogy a hivatalos adatok szerint valóban megugrott-e a szeptemberben az elveszett gyermekek száma, hiába kérdeztük a rendőrséget. A hatóságnál arról is érdeklődtünk, mennyire sikeres a gyermekek hollétének felderítése és mennyien kerülnek vissza az otthonukba, továbbá arról is, hogy jelenleg hány 18 éven aluli eltűnt fiatalt tart számon a rendőrség, ám cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ.

 

 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »