Rengeteg ételt dobunk ki fölöslegesen

Rengeteg ételt dobunk ki fölöslegesen

Szlovákiában továbbra is túl sok ételt pazarolnak el a háztartások – figyelmeztetett az ENVI-PAK nevű zöld szervezet. A legfrissebb felmérésükből kiderült, hogy a lakosság több mint egyharmada hetente kidob valamilyen ételt. Pedig a pazarlást könnyedén meg lehetne állítani, csak néhány apróságot kellene megváltoztatni a fogyasztók magatartásában.

A hulladékpolitikával foglalkozó ENVI-PAK szeptemberben készített egy felmérést, amelyben 1000 személyt kérdeztek meg arról, hogyan bánnak az étellel a háztartásokban. Kiderült, hogy a válaszadók 39 százaléka hetente, 7 százaléka pedig naponta kidob valamilyen ételmaradékot. Pusztán 27 százalékuk állította, hogy egyáltalán nem pazarolja az élelmiszert. A felmérésből az is látszik, hogy a pazarlás inkább a fiatal korosztályra jellemző (főként a 18 és 39 év közöttiek). Leginkább a kisebb falvakban élő (5000 lakos alatt), idősebb lakosság az, aki megbecsüli az ételt.

Ami az ételhulladék összetételét illeti, leginkább a frissességüket vesztett főtt ételek kerülnek a kukába. A pazarlást beismerők 65 százaléka mondta, hogy gyakran dob ki ilyen maradékot. Szintén gyakori ételhulladéknak számít a kenyér és a különféle pékáru, valamint a zöldség és a gyümölcs.

A legtöbben azért dobják ki az ételt, mert megromlott, mielőtt elfogyaszthatták volna (a pazarlást beismerők 68 százaléka mondta ezt). Gyakran előfordul az is, hogy nem figyelnek a szavatosságra, így sok élelmiszer jár le a hűtőjükben. Az ételt kidobó válaszadók 28 százaléka azt mondta, azért is kerül élelmiszer a kukájukba, mert túl sok ételt főztek, és végül nem győzték elfogyasztani.

Ennek a pazarlásnak az eredménye, hogy a becslések szerint Szlovákiában évente 860 ezer tonna élelmiszer végzi a szemétben. Egy lakosra átszámítva évente ez körülbelül 163 kilogrammnak felel meg. Az uniós átlag ennél még magasabb: évente mintegy 87 millió tonna élelmiszert dobnak ki az európaiak, ami átlagban 173 kilogramm ételt jelent egy lakosra átszámítva. Ennek a hatalmas mennyiségű ételhulladéknak az 53 százalékát, vagyis több mint felét a háztartások termelik ki. A problémát az Európai Parlament is észlelte, és el is fogadott egy olyan határozatot, amelyben kötelezi a tagállamokat, hogy 2025-ig 30 százalékkal, 2030-ig pedig 50 százalékkal csökkentsék a kidobott ételhulladék mennyiségét. Mivel a legtöbbet éppen a háztartásokban pazarolják, ezért az unió támogatja a felvilágosító kampányokat, amelyek megváltoztatnák a fogyasztók magatartását.

Az EP szerint a probléma ott kezdődik, hogy sok vásárló nem tudja megkülönböztetni egymástól a minimális tartósság időpontját (dátum minimálnej trvanlivosti) és a fogyasztás dátumát (dátum spotreby). A minimális tartósság időpontját főként az olyan tartós élelmiszereken jelzik, mint a liszt, a rizs, a tészta, a konzervek, a kekszek és a különféle szószok. A megadott dátum azt határozza meg, hogy megfelelő tárolás mellett meddig őrzik meg a kiváló minőségüket. Ezek az ételek a feltüntetett időpont után is biztonságosan fogyaszthatók. A másik időpont, vagyis a fogyasztás dátuma viszont már azt jelzi, hogy az adott élelmiszernek mikortól válik veszélyessé a fogyasztása, tehát mikor jár le. Erre főként a friss élelmiszereknél kell odafigyelni, mint például a húsok, a tejtermékek vagy a halak.

Hírdetés

A probléma nemcsak a pazarlással van, hanem azzal is, hogy a kidobott élelmiszer milyen hatással van a környezetre. Katarína Kretter, az ENVI-PAK kommunikációs igazgatója felhívta a figyelmet, hogy a kommunális hulladék közel felét tavaly éppen az ételhulladék képezte. Ennek a nagy része a fekete konténerekből a szemétdombra kerül, ahol a rothadás során olyan üvegházhatású gázok kerülnek a légkörbe, amelyek nagyban roncsolják az ózonréteget, ezzel komoly környezeti károkat okozva.

Ennek a megakadályozására vezették be Szlovákiában az ételhulladék szelektálását. Idén júliusban már minden városban és faluban kötelező volt a barna kukák elhelyezése (kivéve ott, ahol az önkormányzatok meg tudták oldani a házi komposztálást), ahová a megmaradt élelmiszert kell kidobni. Hogy ez az intézkedés valóban meghozta-e a várt hatást, Kretter szerint egyelőre korai lenne megítélni.

„Túl kevés idő telt el ahhoz, hogy az eredményeket értékelni tudjuk. Hosszú távon mindenesetre arra számítunk, hogy a biohulladék szelektálása csökkenti a szemétlerakatok számát”

– tette hozzá a kommunikációs igazgató.

A szakértők egyetértenek abban, hogy az egyének apró magatartásbeli változtatásai nagyban segíthetnék a pazarlás visszaszorítását. Nagyon sokféle módszer létezik arra, hogy az emberek körültekintőbben bánjanak az otthoni élelmiszerrel. Az egyik legfontosabb, hogy már a bevásárlásnál is szükség van némi odafigyelésre, tudatosságra. Az ENVI-PAK szerint az a célravezető, ha előre megtervezzük a vásárlást, tehát listát írunk, és valóban csak azt vesszük meg, amire szükségünk van. Apróságnak tűnhet, de a szakértők szerint az is fontos, hogy ne éhesen vásároljunk, mert olyankor könnyebben kívánunk meg különféle ételeket, amiket aztán nem fogyasztunk el. Nem szerencsés az sem, ha felhalmozás céljából vásárolunk, inkább a több, kisebb beváráslást javasolják. Ami viszont kiemelten fontos, hogy mindig figyeljünk a lejárati dátumra.

A tudatosság aztán otthon, az ételek tárolásánál is folytatódik. Alapvető, hogy megtanuljuk, milyen ételeket kell a hűtőbe tenni. Gyakran azonban az sem mindegy, hogy a hűtőben hova helyezzük el az élelmiszert. A szakértők szerint a felső polcon érdemes a sajtot, a vajat és a tojást tárolni. A középső polcra helyezzük el az egyéb tejtermékeket és a különféle félkész termékeket, az alsó polcra pedig lehetőség szerint inkább a gyorsan romló élelmiszereket tegyük (húsok, főtt ételek). Az alsó, fiókos részek a zöldségek és gyümölcsök tárolására szolgálnak, az ajtón található polcokra pedig érdemes a különféle ízesítőket és az üdítőket helyezni. Emellett arra is ügyeljünk, hogy ha két vagy több ugyanolyan terméket vásárolunk, akkor azt tegyük előre, amelyiknek hamarabb lejár a szavatossága. Végül pedig arra is oda kell figyelni, hogy ne főzzünk túl nagy adagokat, hiszen akkor nagyobb eséllyel kerül az étel a szemétbe.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »