Rengeteg a tinédzser anya Magyarországon

Rengeteg a tinédzser anya Magyarországon

Nőtt a születések száma az Európai Unióban 2016-ban, így meghaladta az egy évvel korábbi adatokat. Az átlagot tekintve egy nőre valamivel több mint egy gyermek jutott, Magyarország e tekintetben a tagállamok középmezőnyében foglal helyet.

Összesen 5,148 millió gyermek született az Európai Unióban (EU) 2016-ban, 45 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A legtöbb unióban élő nő első gyermekét 29 éves kora előtt vállalta, de azért vannak, akik 40 éves koruk után is szültek – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat legfrissebb felméréséből. Eszerint az összes első gyermeket vállaló anya mintegy 5 százaléka húsz évesnél fiatalabb, 3 százaléka pedig negyven évnél idősebb. A 2016-ban született gyermekek közel egyötöde (vagyis csaknem 930 ezren) harmadik, vagy későbbi gyermekként jött a világra.

Az EU teljes termékenységi rátáját tekintve a felmérés rávilágított, hogy 2016-ban egy nőre összesen 1,6 gyermek jutott, a tagállamok közötti arány ugyanakkor eltérőnek mutatkozott. Az abszolút listavezetőnek e tekintetben Franciaország bizonyult (1,92 gyermek/nő), a második legtöbb gyerek pedig a svéd nőkre jutott (1,85 gyermek/nő). A dobogó legalsó fokára Írország került (1,81 gyermek/nő), őket pedig Dánia és az Egyesült Királyság követte.

Magyarország gyermekvállalás tekintetében a középmezőny élén foglal helyet, hazánkban összesen 43 321 gyermek született 2016-ban, amely az EU átlagától, ha csak egy kicsit is, de elmarad.

Hírdetés

A legkevesebb gyerek egy nőre Spanyolországban és Olaszországban jutott (1,34), őket Portugália követte (1,36 gyermek/nő), majd szintén holtversenyben Ciprus és Málta következett.

A jelentés kitér rá, a legtöbb első gyermeket vállaló és 20 évesnél fiatalabb anya Romániában él (14,2 százalék), míg ezután Bulgária (13,6 százalék) és Magyarország (10,8 százalék) következik.

E tekintetben a legkevesebb tinédzser anya Luxemburgban él (2,2 százalék), a legkevesebben pedig Dániában és Svédországban (egyaránt 1,9 százalék) lesznek 20 évesnél fiatalabban anyák.

A legtöbb 40 évnél idősebb, első gyermeket vállaló nő olasz nemzetiségű volt, az összes első gyermek születési számának a 7,2 százalékát érték el. A második helyre Spanyolország futott be (6,6 százalék), míg a harmadik helyre Görögország (5,3 százalék) került.

Az Eurostat felmérése szerint Finnországban minden tizedik csecsemő harmadik gyermekként jött a világra. Az EU-ban 2016-ban született gyermekek több mint 81,9 százaléka volt első és második, 12,2 százalék harmadik gyermek, míg csupán 5,9 százalékot ért el a negyedik vagy későbbi gyermekek aránya. A háromnál több gyermeket vállalók aránya egyébként Finnország mellett Írországban volt a legmagasabb (9 százalék), míg őket az Egyesült Királyság követte (8,5 százalék).


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »