A pandémia világtörténelmi jelentőségű változásokat hozott az emberiség életébe. De vajon miért volt erre szükség? Kik és miért idézték elő azokat a folyamatokat, amelyek a legsötétebb diktatúra felé viszik a társadalmakat? És miért kell a világ teljes lakosságának, a gyerekeket is beleértve, kísérleti szerekkel beoltatnia magát egyre aggasztóbb mellékhatások megjelenése közepette, (amelyeket módszeresen tüntetnek el a nyilvánosság szeme elől) ha a fertőzötteknek több mint 99 százaléka felépül, mégpedig túlnyomó többségük tünetmentesen? És még megannyi kérdés, és megannyi megdöbbentő összefüggés… A miértek megválaszolására egy olasz professzor, Fabio Vighi vállalkozott a közelmúltban megjelent tanulmányában, amely először magyar nyelven az Erdély.ma portálon olvasható Dér Imre fordításában.
Másfél évvel a vírus megjelenése után sokaknak talán már szöget üthetett a fejébe, hogy az általában gátlástalan uralkodó elitnek miért jutott eszébe leállítani a globális profittermelő gépezetet egy olyan kórokozó miatt, ami szinte kizárólag csak a már nem aktív korosztályt (a 80 év felettieket) „vonja ki a forgalomból”?
Mitől ez a nagy humanitárius együttérzés így nagy hirtelen?
Cui bono? Akik még nem találkoztak volna szemtől szembe a GloboCap (nemzetközi tőke)
párját ritkító rémtetteivel, csak azok ringathatják magukat abba a hitbe, hogy a merő felebaráti
szeretetből lett a rendszer leállítva. Jobb ha már itt az elején leszögezzük:
az olajipar, a fegyveripar és a gyógyszeripar csúcsragadozóinak édes mindegy az emberiség jóléte.
A világgazdaság már a Covid előtti időkben egy kolosszális összeomlás szélén tántorgott.
Vegyük sorra hogyan halmozódtak a rendszert terhelő problémák:
2019. június: A svájci Bank of International Settlements (BIS), a „jegybankok jegybankja” évi
rendes gazdasági jelentésében megkongatja a vészharangot. A dokumentum a fedezeti hitelpiac
túlfűtöttségére figyelmeztet a törlesztési minőségromlás és a nem fizető hitelek arányának növekedése miatt – ami kísértetiesen emlékeztet a 2008-as másodrendű (subprime) hitelválságot megelőző helyzetre. Egyszóval a pénzügyi rendszert ismét rossz hitelek terhelik.
2019. augusztus 9.: A BIS jelentést ad ki „unkonvenciális monetáris intézkedések”
alkalmazásáról” hogy a pénzügyi kondíciók további romlásától megvédje a gazdaságot. A dokumentum szerint azzal, ha a jegybankok közvetlenül a gazdasági szereplőknek nyújtanának hitelt a krízis alatt, tehermentesíthetnék a kereskedelmi bankokat a vállalati hitelezés alól.
2019. augusztus 15.: A BlackRock, a mintegy 7 ezer milliárd dollár részvényben és kötvényben
elfekvő vagyon kezelésével a világ leghatalmasabb befektetési alapja, munkaanyagot bocsát ki „a küszöbön álló válság kezelése” címmel. A dokumentum egyértelmű jelzést ad arra, hogy rendkívüli intézkedésekre lesz szükség a monetáris politikai és költségvetési eszköztár kimerülése miatt. A dokumentum felveti a közvetlen jegybanki hitelezés lehetőségét, javasolja annak kidolgozását hogyan lehet jegybanki pénzt közvetlenül a gazdasági szereplőkhöz juttatni az 1920-as évek Németországában, legutóbb pedig Argentínában és Zimbabwében is bekövetkezetthez hasonló hiperinfláció elkerülésével.
2019. augusztus 22-24.: A G7 jegybankjainak a vezetői a wyomingi Jackson Hole-ben gyűlnek
össze a BlackRock javaslatára, hogy megvitassák, hogyan lehetne megelőzni a
küszöbön álló összeomlást. James Bullard, a St. Louis-i Fed elnöke kijelenti:
„akár el is felejthetjük, hogy jövőre még a megszokott mederben mennek majd a dolgok”.
2019. szeptember 15-16.: az összeomlás bevezető lépésére hivatalosan is sor került azzal, hogy hirtelen 10,5 százalékra szöktek fel 2 százalékról a repo kamatok. A repo a „visszavásárlási ügylet”
rövidítése, egyfajta rövid lejáratú hitelszerződést jelöl, amelyben pénzintézetek hitelt nyújtanak fedezet, rendszerint kincstárjegyek ellenében. A hitelszerződésben a hitelfelvevő elkötelezi magát a fedezetként adott értékpapírok visszavásárlása mellett magasabb áron. A szerződés futamideje rendszerint egy-két nap. A konstrukciót jellemzően értékpapír piaci spekulánsok veszik igénybe források előteremtésére elsősorban a származékos befektetési eszközök piacán.
Amennyiben a repo piacon elakad a likviditás, annak katasztrofális dominó hatása lehet a teljes pénzügyi szektorban.
2019. szeptember 17.: A Fed megindítja vészhelyzeti monetáris programját hetente több
száz milliárd dollárnak az értékpapír kereskedelembe injektálásával, ami gyakorlatilag megfelel a BlackRock „közvetlen beavatkozásra” tett javaslatának. (Nem túl meglepő módon a Fed
2020 márciusában a BlackRockot bízza meg a Covid mentőcsomag kezelésével)
2019. szeptember 19.: Donald Trump aláírja a 13887-es elnöki rendeletet egy ötéves terv felállításának a feladatával gyors reagálású és valamennyi influenza ellen védő oltóanyag-termelő technológia kifejlesztéséhez.
Az akció célja egy olyan influenza járvány kivédése, amely „ellentétben a szezonális influenzával gyorsan képes elterjedni a teljes földgolyón, nagy számban fertőz meg embereket és viszonylag nagy arányban jár súlyos, akár halálos következményekkel olyan populációkban, amelyek nem rendelkeznek preventív védelemmel”.
Az előkészületek tehát megindultak egy küszöbön álló pandémia kivédéséhez. Hasonlóképpen Európában is megkezdődtek az előkészületek. Lásd ezt és ezt.
2019. október 18.: New Yorkban szimulációs gyakorlatot rendeznek Event 201 néven egy
zoonózisos pandémia levezényléséről a John Hopkins Biosecurity Center és a Bill and Melinda Gates Foundation szervezésében.
2020. január 21-24.: A Világgazdasági Fórum évi rendes találkozóján a svájci Davosban gazdasági témák mellett már az átoltási stratégia is terítékre kerül.
2020. január 23.: a kínai Wuhanban és Hupej (Hubei) tartomány más városaiban is kijárási tilalmat rendelnek el.
2020. március 11.: a WHO főigazgatója pandémiának nyilvánítja a Covid-19-et – a többi
már történelem.
A pontokat összekötni innentől kezdve már egyszerű feladat.
Ha ezt megtesszük, rögtön fel is tűnik, hogy a nagy műgonddal kidolgozott narratíva valójában a tényleges szándék leplezésére szolgál: a lezárásoknak és a globális gazdasági tranzakciók leállításának a célja az volt, hogy
1) lehetővé tegye a Fed számára a gyengélkedő globális pénzügyi rendszer infúzióját friss pénzzel de úgy, hogy ez ne okozzon hiperinflációt;
2) tömeges oltási programok bevezetésére pedig azzal a céllal került sor, hogy globális digitális személyazonossági igazolvány bevezetésével egy új, neofeudális rendszert lehessen létrehozni a tőkefelhalmozás új mechanizmusának az életbe léptetéséhez.
Amint látjuk, a két program kiegészíti egymást.
2019-ben a világgazdaságot ugyanaz a kór gyötörte ami a 2008-as hitelválságot is kirobbantotta, vagyis a törleszthetetlen méretű adóssághegyek terhe. Számtalan közüzemi vállalat nem tudott már annyi profitot termelni, amennyire adósságai törlesztéséhez szüksége lett volna és kizárólag csak új hitelek felvételével tudott a felszínen maradni. Egyre szaporodott az alig nyereséges, csökkenő forgalommal, csökkenő jövedelmezőséggel, gyenge cashflow-val rendelkező és magasan eladósodott „zombi-vállalatok” száma. A repo-piac 2019 szeptemberi összeomlása ebben a gazdasági környezetben került sor. Amikor a levegő már gyúelegyként telítődik robbanékony anyaggal, elég egy szikra, hogy az egész belobbanjon. Minden mindennel összefügg. Egyetlen lepke szárnyának a rebbenése valamelyik gazdasági szektorban az egész kártyavárat ledöntheti. Az alacsony kamatokra épülő pénzügyi rendszerben a kamatok hirtelen megemelkedése földindulásszerű megrázkódtatást okozhat a bankok, a fedezeti befektetési alapok, a nyugdíjalapok gazdálkodásában, a
kormánykötvények teljes piacán, mivel a hitelszolgálat megdrágulásával kiszárad a rendszert olajozó likviditás. Ez történt a 2019. szeptemberi „repokalipszis” idején is: a kamatlábak alig néhány óra leforgása alatt 10,5 százalékra szöktek fel, kitört a pánik, ami átgyűrűzött a határidős és az opciós piacokra, a devizapiacokra és minden más értékpapírpiacra, ahol a kereskedők repóval finanszírozzák
ügyleteiket. A leolvadást csak egy módon lehetett megakadályozni: annyi likviditást kellett zúdítani
a rendszerbe amennyit csak fel tudott venni – mint amikor helikopterekről oltják az erdőtüzet.
2019 szeptembere és 2020 márciusa között a Fed több mint 9 ezer milliárd dollárt pumpált a
bankrendszerbe, az amerikai GDP 40 százalékát. A fősodratú narratíva tehát visszájára fordítva hangzik pontosan:
a tőzsdék nem azért kerülték el a krachot 2020 márciusában, mert zárlatot
vezettek be, hanem azért kellett zárlatot elrendelni, mert már megindult a tőzsdekrach.
A zárlattal együtt fel lettek függesztve az üzleti tranzakciók is, ami beszorította a hitelek iránti
keresletet, vagyis megfékezte a lavinát. Más szóval a pénzügyi architektúrát olyan rendkívüli
monetáris intézkedésekkel lehetett csak átalakítani, ami a gazdaság motorjának a leállítását feltételezte. Amennyiben a pénzügyi rendszerbe pumpált összegek eljutottak volna a reálgazdaság szereplőihez, az katasztrofális következményekkel járó monetáris cunamit zúdított volna rá a világra.
Ellen Brown közgazdász szavaival élve:
„egy újabb mentőakcióról van szó, de most egy járvány álcája alatt”.
Hasonlóképpen John Titus és Catherine Austin Fitts is azon a véleményen vannak, hogy a Covid-19 volt az a varázsszer, amivel a Fed végre tudta hajtani a BlackRock „közvetlen finanszírozási” (going direct) tervét.
Azaz példátlan mennyiségben vásárolt fel államkötvényeket és eközben végtelenül kisebb volumenben nyújtott államilag támogatott „Covid-hiteleket” vállalkozásoknak. Egyszóval csak a gazdaság mesterséges kómába helyezésével tudott megfelelő mozgásteret biztosítani magának a Fed ahhoz, hogy hatástalanítsa a pénzügyi szektorban ketyegő időzített bombát.
A mesterségesen keltett tömeghisztéria leple alatt az amerikai jegybank betömködte a kátyúkat a bankközi hitelpiacon, elkerülve ezzel a hiperinflációt, és egyúttal a Financial Stability Oversight Council vagyis Pénzügyi Stabilitási Felügyeleti Tanácsot (a 2008-as összeomlás után létrehozott, a pénzügyi kockázatokat felügyelő szövetségi ügynökséget – a ford. megj.) figyelmét is. A „going direct” forgatókönyvet azonban tekinthetjük kétségbeesett kapkodásnak is, ami csak meghosszabbítja a bankóprés és a pénzügyi eszközök mesterséges elinflálódásának csapdájába esett globális gazdasági rendszer agóniáját.
A probléma gyökere egy feloldhatatlan strukturális ellentmondásban rejlik.
A hitelfedezeti finanszírozás az újkori kapitalizmus egyetlen menekülési útja előre, mert az ipari termelési modell valójában már betöltötte történelmi feladatát. A tőke azért tendál a pénzpiacok felé, mert a munkára alapuló működőtőke egyre kevésbé hoz már profitot számára. Hogyan jutottunk ide?
A választ így lehetne összefoglalni:
1) A gazdaság küldetése, hogy értéktöbbletet termeljen, egyszerre jelenti a munkaerő kizsákmányolására és a termelésből való kiszorítására irányuló törekvést. Ez az, amit Marx a kapitalizmus „örök ellentmondásának” nevezett. Miközben ez az ellentmondás lenne a mai termelési mód lényege, mostanra már elkezdett visszaütni azzal, hogy a pusztítás irányába fordította a gazdaságpolitikát.
2) A dolgok menetében bekövetkezett ilyen szerencsétlen fordulatnak az oka a munka és a tőke dialektikájának objektív kudarcában rejlik: az automatizálási technológia példátlan ütemű térnyerése a nyolcvanas évek óta sokkal több élőmunkát távolít el a rendszerből, mint amennyit hozzáad.
Ennek az ellentmondásnak a bértömegben lecsapódó következménye pedig a lakosság egyre nagyobb részének csökkenő vásárlóereje, az eladósodás és végül az elszegényedés.
Mivel egyre kevesebb értéktöbbletet termel az élőmunka, a tőke az eladósodott pénzügyi szektorban keres magának gyors hasznot a reálgazdaság helyett, illetve ahelyett, hogy társadalmilag hasznos területek fejlesztésébe, oktatásba, kutatásba és közüzemi infrastruktúrába invesztálna.
Az egésznek a lényege azonban az, hogy a folyamatban lévő paradigmaváltás mintegy az előfeltételévé vált a kapitalizmus disztópikus túlélésének, mivel már nem képes fenntartani magát a tömeges foglalkoztatás és az ebből következő tömegfogyasztás körforgásának eddigi utópikus rendszerével.
A pandémiás beavatkozást így végső soron a rendszer küszöbön álló összeomlása követelte meg. Annak a rendszernek, amely hagyományos módon már nem képes biztosítani nyereséges működését az automatizálás térnyerése miatt.
A kapitalista termelési mód ezért egyre inkább az államadósság növekedésétől, a reálbérek csökkenésétől, a vagyon központosításától vált függővé folyamatos szükségállapot mellett végzett mindenféle pénzügyi akrobata mutatványok kíséretében.
Ha a pénz útját követjük akkor láthatjuk, hogy az álságos módon a vírusnak tulajdonított gazdasági blokád tisztes hasznot hozott a kezdeményezőknek. És nem csak a társadalom átalakítása terén, de pénzügyi lerablása formájában is.
Ezek közül kiemelek négyet.
1) A várakozásoknak megfelelően dollármilliárdoknak a semmiből való előteremtésével a Fed számára lehetővé vált a pénzügyi rendszer átszervezése;
2) felgyorsult a kis és középvállalatok kihalása és ez lehetővé tette a multinacionális cégeknek a kereskedelmi forgalom monopolizálását;
3) még lejjebb szorította a béreket és az „okos munka” révén (ami különösen azok számára okos, akik ezt alkalmazzák) jelentős tőke-megtakarításokat tett lehetővé;
4) felgyorsította az e-kereskedelem, így a BigTech robbanásszerű térnyerését, valamint megerősítette a gyógyszeripar és ezzel együtt a műanyagipar forgalmát. Ennek mellékhatásaként – a „zöld rendszerváltás” szószólóinak a legnagyobb örömére – megsokasodott a maszk és gumikesztyű hulladék is a tengerekben. Csak 2020-ban a bolygó mintegy 2200 milliárdosának a vagyona 1,9 billió dollárral nőtt, ami példátlan növekedés. Mindez egy olyan halálos kórokozónak köszönhetően, hogy a hivatalos adatok szerint a fertőzötteknek 99,8%-a marad életben (lásd itt és itt), a legtöbben ráadásul tünetmentesen.
Kapitalizmus másképp
A Covid-ügyet gazdasági szempontból a társadalmi átalakulás tágabb kontextusába kell helyezni. Ha megkapargatjuk a hivatalos narratíva felszínét, egy neo-feudális forgatókönyv kezd kirajzolódni. Az egyre kevésbé produktív fogyasztók tömegeit szabályozzák és dobják félre, egyszerűen azért, mert Mr Global már nem tud velük mit kezdeni. Az alulfoglalkoztatottakkal és a kirekesztettekkel együtt az elszegényedett középosztály
mostantól olyan problémát jelent, amelyet a bezárások, kijárási tilalmak, tömeges oltások, propaganda és a társadalom militarizálási programjával kell kezelni,
nem pedig olyan megszokott dolgokkal mint a munka, a fogyasztás, a részvételi demokrácia, a szociális jogok (amelyeket a kollektív képzeletben a kisebbségek polgári jogai váltanak fel) és a „jól megérdemelt szabadság”.
Ezért tévhit, hogy a bezárások célja terápiás és humanitárius.
Mikor törődött a tőke valaha is az emberekkel? A közömbösség és az embergyűlölet a kapitalizmus jellemző vonásai, amelynek egyetlen igazi szenvedélye a profit és az ezzel járó hatalom. Ma a kapitalista hatalom a világ három legnagyobb befektetési alapjának nevével foglalható össze: BlackRock, Vanguard és State Street Global Advisor. Ezek az óriások a pénzügyi szervezetek hatalmas galaxisának középpontjában ülve a globális GDP felét megközelítő értéktömeget kezelnek, és a tőzsdén jegyzett vállalatok mintegy 90%-ában jelentős részvényesek. Körülöttük olyan transznacionális intézmények húzódnak meg, mint a Nemzetközi Valutaalap, a Világbank, a Világgazdasági Fórum, a Trilaterális Bizottság és a Nemzetközi Fizetések Bankja, amelyek feladata a pénzügyi konstelláción belüli konszenzus koordinálása.
Nyugodtan feltételezhetjük, hogy minden kulcsfontosságú stratégiai döntést – gazdasági, politikai és katonai – legalábbis nagymértékben befolyásolnak ezek az elitek.
Vagy akarjuk azt hinni, hogy a Vírus meglepte őket? A SARS-CoV-2 – amelyet a CDC és az Európai Bizottság beismerése szerint soha nem izoláltak és nem tisztítottak meg – inkább a pszichológiai hadviselés különleges fegyverének neve, amelyet a legnagyobb szükség pillanatában vetettek be.
Miért kellene bíznunk egy meg a gyógyszeripari kartellben (a WHO-ban), amely nem a „közegészségügyért” felelős, hanem inkább a magántermékek világméretű, minél jövedelmezőbb áron történő értékesítéséért?
A közegészségügyi problémák a szörnyű munkakörülményekből, a rossz táplálkozásból, a levegő, a víz és az élelmiszerek szennyezéséből, és mindenekelőtt az elhatalmasodó szegénységből erednek;
de ezek közül a „kórokozók” közül egyik sem szerepel a WHO humanitárius aggodalmak listáján.
A gyógyszeripar ragadozói, a nemzeti és nemzetek feletti egészségügyi ügynökségek és a cinikus politikai végrehajtók közötti hatalmas érdekellentétek ma már nyílt titok. Nem csoda, hogy azon a napon, amikor a COVID-19-et világjárványnak minősítették, a WEF (World Economic Forum vagyis Világgazdasági Fórum) a WHO-val együtt elindította a Covid Action Platformot, egy „életvédelmi” koalíciót, amelyet a világ több mint 1000 legbefolyásosabb magáncége működtet.
Az egészségügyi sürgősségi zenekart irányító klikk számára csak az számít, hogy a profittermelő gépezetet táplálja, és minden lépést ennek érdekében terveznek meg, egy opportunista politikai és médiafront támogatásával.
Ha a hadiiparnak háborúkra van szüksége, akkor a gyógyszeriparnak betegségekre.
Nem véletlen, hogy a „közegészségügy” messze a világgazdaság legjövedelmezőbb ágazata, olyannyira, hogy a Big Pharma körülbelül háromszor annyit költ lobbizásra, mint a Big Oil és kétszer annyit, mint a Big Tech.
Az oltóanyagok és a kísérleti génkészítmények iránti potenciálisan végtelen kereslet szinte korlátlan profitot ígér a gyógyszeripari kartelleknek, különösen, ha azt közpénzből (azaz a fejünkre hulló további adóssággal) támogatott tömeges oltási programok garantálják.
Miért tiltották be vagy szabotálták az összes Covid-kezelést? Amint azt az FDA őszintén elismeri, a sürgősségi vakcinák alkalmazása csak akkor lehetséges, ha „nincs megfelelő, jóváhagyott és rendelkezésre álló alternatíva”.
Ráadásul a jelenlegi vakcinavallás szorosan kapcsolódik a gyógyszer-dollár felemelkedéséhez, amely a világjárványokból táplálkozva a „petro-dollár” dicsőségét fogja követni, lehetővé téve az Egyesült Államok számára, hogy továbbra is globális pénzuralmat gyakoroljon.
Miért kellene a világ teljes lakosságának, a gyerekeket is beleértve, kísérleti szerekkel beoltatnia magát egyre aggasztóbb mellékhatások jelentkezése közepette, (amelyeket módszeresen tüntetnek el a nyilvánosság szeme elől) ha a fertőzötteknek több mint 99 százaléka felépül, mégpedig túlnyomó többségük tünetmentesen?
A válasz egyértelmű: mert a vakcina vált a harmadik évezred „aranyborjújává”, az emberiség maga pedig kísérleti patkányként lépett a kizsákmányolás legvégső fázisába.
Ebben a kontextusban az egészségügyi szükséghelyzetről előadott színjáték sikere a közvélemény eddig példátlan mértékű manipulálásán áll vagy bukik.
A pandémiáról folyó minden vitát a szemérmetlen módon kisajátított és monopolizált, a pénzügyi elit által finanszírozott technikai-tudományos szakértői bizottságok igazába vetett vallásos hit dönti el.
Az összes ilyen „nyílt vita” legitimitásának a záloga a minden társadalmi-gazdasági
kontextustól megtisztított féltudományos dogmákra épülő hivatalos protokoll követése.
Vagyis a „tudomány követését” kell hirdetni mélyen elhallgatva azt, hogy a tudomány viszont a maga részéről köszöni szépen, de inkább a pénzt követi.
Karl Popper elhíresült megállapítása, miszerint igazi tudományra csak az általa „nyílt társadalomnak” nevezett liberális kapitalizmusban van lehetőség, most perverz módon megvalósulni látszik a Soros György Nyílt Társadalom Alapítványa által is képviselt globalista ideológia égisze alatt. A „tudományra” való hivatkozás összemosása a „nyílt és befogadó” társadalom hirdetésével tehát szinte már támadhatatlanná teszi a hivatalos Covid-doktrínát.
A Covid-19 forgatókönyv a jelek szerint a következő:
Egy jól megtervezett narratíva kihangsúlyozza a járvány által jelentett veszélyt lehetőleg olyan formában, hogy félelmet keltsen és szabálykövetésre ösztönözzön. A legcélravezetőbbnek pedig leginkább egy járványügyi szempontból nehezen besorolható influenza vírus tűnik, amire könnyedén lehet félelmet keltő fertőzési történeteket alapozni. Lehetőleg olyan földrajzi területekről merített példákkal, ahol a légzőszervi és keringési megbetegedések súlyos következményekkel járnak az idősebb és a megviselt immunrendszerrel rendelkező lakosságra nézve – talán éppen a környezetszennyezés miatt. Na meg nincs is igazán szükség rémtörténeteket kiagyalni, hiszen a fejlett iparosodott országokban az intenzív ellátás már egyébként is csúcsra volt járatva. A túlterhelt közegészségügy tehát már eleve „megfelelő” állapotban volt a pandémiás látványterv kiszolgálására.
Ha eszelősnek is tűnik a dolog, rendszer azért van benne: szükségállapotot vezetnek be, ami
pánikot kelt, ami viszont a kórházak és idősotthonok túlterheléséhez vezet, aljas protokollok alkalmazását és a rendszeres orvosi ellátás felfüggesztését eredményezi.
És bingó, a vírusfertőzés máris önbeteljesítő jóslattá vált!
A pénzügyi hatalom fő központjaiban (különösen Észak-Amerikában és Európában) tomboló propaganda elengedhetetlen a „kivételes állapot” (Carl Schmitt) fenntartásához, amelyet azonnal elfogadnak, mint a politikai és egzisztenciális racionalitás egyetlen lehetséges formáját.
A média szőnyegbombázása alatt országok teljes lakossága hódolt be és engedelmeskedett a követelményeknek, gyakorta a „felelős polgári magatartás” képében tetszelgő olyan groteszk lelkesedéssel, ami valójában az erőszak egy altruizmusnak álcázott formája volt.
Az egész pandémia-forgatókönyv – a „fertőzési görbétől” kezdve egészen a „Covid áldozatokig” –
azon a PCR-teszten alapul, amit rekordidő alatt fejlesztettek ki a SARS-Cov-2 kimutatására a
WHO megbízásából.
Amint arról mostanra már többen értesültek, a PCR-teszt diagnosztikai alkalmasságát maga az eljárás feltalálója, a Nobel-díjas Kary Mullis cáfolta (aki sajnálatos módon 2019 augusztusában elhunyt).
Véleményét legutóbb 22 nemzetközileg elismert virológus szaktekintély támasztotta alá, követelve az eljárás alkalmazásának a beszüntetését a nyilvánvaló alkalmatlansága miatt. Követelésük persze süket fülekre talált.
A pandémia hajtómotorjaként tehát a PCR-teszt szolgál. A módszer lényege a „ciklusküszöb”
megfelelő beállítása. Vagyis minél több mérési ciklust alkalmaznak, annál több pozitív eredményt produkál a teszt (vagyis fertőzést és Covid-áldozatot). Még maga a nagy guru, Anthony Fauci is kibökte óvatlanul egy alkalommal, hogy „35 ciklus felett a teszt használhatatlan”. Akkor pedig miért van az, hogy világszerte 35 vagy több ciklust alkalmaztak rutinszerűen a pandémia alatt végzett
tesztelések során? Még a New York Times is – amit igazán nem lehet a vírustagadók gyülekezetének titulálni – felvetette ezt a kérdést egyik cikkében tavaly nyáron.
A tesztelésnek köszönhetően tehát a pandémiát tetszés szerint lehet „be- és kikapcsolni”, lehetővé téve ezzel az egészségügyi rezsimnek, hogy az „esetekkel” és „áldozatokkal” számháborút folytasson a lakosság megregulázására.
A félelem gerjesztésének ezt a módját mindmáig rutinszerűen alkalmazzák, bár egyes esetekben
már enyhébb korlátozásokkal. Hogy ennek mi lehet az oka, annak megértéséhez vegyük elő
ismét a gazdasági indítékokat. Amint arról már szó volt, a pénzügyi rendszerbe több ezer milliárd „frissen nyomtatott” készpénzt pumpáltak bele a jegybankok mindössze „néhány klikkeléssel” és ez a pénzösszeg most is ott feszül a rendszerben. Az akció célja az egyes területeken bekövetkezett likviditáshiány feltöltése volt. A rendszerbe pumpált pénz nagy része az „árnyék-bankrendszerben”, az értékpapírpiacokon és különböző kriptodeviza piacokon ülepedett le, olyan területeken, amelyek nem a fogyasztást és a beruházásokat finanszírozzák. Mindegyik terület kizárólag a pénzügyi spekuláció finanszírozását szolgálja olcsó hitelekkel. Vagyis azt, amit Marx „fiktív tőkének” nevezett, amelyik a reálgazdasági ciklusoktól függetlenül él önálló életet és így bonyolódik bele saját ördögi körébe.
Mindenekelőtt meg kell akadályozni, hogy ez a pénztömeg rászabaduljon a reálgazdaságra, mert az hiperinflációt okozna. És ebben tölt be fontos szerepet a vírus. Míg kezdetben a vírus a „reálgazdaság izolálására” szolgált (a BIS megfogalmazása szerint) addig mostanra az újraindítás hangolása lett a feladata olyan dogmatikus követelmények függvényében, mint az átoltási arány és a legabszurdabb rendszabályokhoz való tömeges igazodás.
És amelyek a jelek szerint nemsokára már klímavédelmi okokból elrendelt korlátozásokra is
kiterjednek majd. Emlékszünk még arra a szlogenre, hogy „csak az oltás adhatja vissza a
szabadságunkat”?
Hát hogy-hogy nem, azóta a vírus mindenféle újabb „variánsai” állják már el a beígért szabadság felé vezető utat. A variánsok az „esetszám” növelésével teszik indokolttá a szükségállapot fenntartását.
Nyitva tartva ezáltal az utat a jegybankok előtt, hogy tovább pumpálhassák a virtuális pénzt a rendszerbe.
Az uralkodó elit ahelyett, hogy visszaállítaná a pénzügyi rendszert a normális kamatszinten való működésre, inkább a pénzügyi rendszert felfaló szörnyet táplálja tovább az „egészségügyi szükséghelyzettel”.
Innen ki kell törölni az előző verziót és az alábbit beírni. A sokat hangoztatott „tapering” (a monetáris ösztönzés csökkentése) tehát várhat, éppúgy mint a pandémia vége – a „pandexit”.
Az Európai Unióban például az Európai Központi Bank, az EKB 1,85 ezer milliárd eurós „pandémiás rendkívüli eszközvásárlási programja” a PEPP állítólag 2022 márciusáig fog tartani. De már most rebesgetik, hogy ennél sokkal tovább. Időközben a Delta variáns is megkezdte áldásos tevékenységét. A nyári szezonban a Delta okán bevezetett ismételt szigorítások romba döntötték a turisztika és utazási ágazatot. Vagyis az önbeteljesítő jóslat egy újabb konkrét példájához van szerencsénk.
Különösen ha azt vesszük, hogy ráadásul a vírus különböző variánsai is a Nobel-díjas Luc Montagnier és más neves szakértők szerint éppen hogy a tömeges átoltás következményeként jönnek létre.
Akárhogy is legyen, a már szinte szenilis állapotba került ipari kapitalizmus egyetlen túlélési esélyét egy olyan paradigma-váltás jelenti,
ami oligarchikus diktatúrává formálja át a liberális társadalmi berendezkedést.
Tökéletes bűncselekménynek ugyan túlzás lenne nevezni, de ennek a globalista puccsnak a
szervezőit azért elismerés illeti meg egyfajta szadista zsenialitásuk miatt. Alattomos húzásukat
siker koronázta, és még az is lehet, hogy várakozásaikon felüli eredményt hozott. A helyzet
azonban az, hogy minden totalitárius kísérlet eleve kudarcra van ítélve és ez még a Covid-
vallás főpapjaira is, és az „egészségügyi szükségállapot” címén az emberiség ellen folytatott pszichológiai hadviselést levezénylő, az elitet kiszolgáló lakájokra is igaz. A hatalom miden esetben a mindenhatóság csalóka bűvöletével kápráztatja el a gyakorlóit. A „vezérlőtermekben” az irányítók most sem kapnak valós visszajelzést dominánsnak hitt helyzetük tényleges szilárdságáról. Amit a hatalom gyakorlói soha nem lesznek képesek belátni az az, hogy konkrétan az ő hatalmuk is egy „magasabb cél”, nevezetesen a kapitalista mátrix önreprodukáló képességének a szolgálatában áll, annak függvénye.
A mostani hatalom azt a profittermelő gépezetet szolgálja, amelynek egyetlen célja továbbhaladni a züllött, potenciálisan az emberiség kihalása felé vezető útján.
A világot a Covid-szolgaság kelepcéjébe csalogató hatalmi elit pedig egy, a vírushoz hasonlóan láthatatlan és kiszámíthatatlan automatizált kapitalista gépezetnek az antropomorf megtestesülése.
Korunk újdonsága pedig az, hogy a „bezárt társadalom” (locked-down society) az a modell, amely a legjobban garantálja a kapitalista gépezet reprodukálhatóságát, függetlenül annak disztópikus rendeltetésétől.
Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »
