Rendszeresen égő cigarettával kínozta, ütötte és falhoz verte, de értsék meg: nagyon szerette a gyereket!

Rendszeresen égő cigarettával kínozta, ütötte és falhoz verte, de értsék meg: nagyon szerette a gyereket!

Mint hírül adtuk, halálra verte saját gyerekét egy 21 éves tiszaburai nő. "T." Paula egy kunmadarasi házban esett neki a 10 hónapos Hannácskának. A gyereket még kórházba vitték a bántalmazás után, azonban hiába küzdöttek az életéért, négy nappal rá meghalt. A tiszaburaiakat sokkolták a történtek, rokonai szerint ugyanis Paula szerette gyermekét – írja a Bors.

– Nagyon szerette azt a kislányt, álmunkban nem gondoltuk volna, hogy ezt teszi – mosdatja a szennylap a cigányt az egyik hozzátartozójával.

Hírdetés

– Sajnos, úgy tudjuk, hogy ivott és olykor drogokhoz is nyúlt, azt hallottuk, hogy nem kizárt, hogy most is ezt tette. Ha nem lett volna valamilyen szer befolyása alatt, egy ujjal sem nyúlt volna a kislányához – vélekedett a rokon. Magyarul ez kb. azt jelenti: Ott sem volt! valójában nem is ő követte el, hanem a drog!

– Miután megtudta, hogy Hannácska meghalt, megpróbált leugrani az emeletről – mesélte a hozzátartozó, a Bors olvasói ezen a ponton pedig  már sajnálják is szegény Paulát…

Annyira szerette, hogy a cigarettát is rajta nyomta el

https://rtl.hu/embed/1395996


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »