Rendőrök léptek közbe, miután felforrósodott autóban hagyták gyermeküket a szülők Kulcsár Péter2026. 08. 16., v – 11:36
Bevásárolni mentek, de arra nem gondoltak, hogy időközben a gépkocsi utasterében rohamtempóban emelkedett a hőmérséklet.
A rendőröknek kellett közbelépniük Lőcsén, miután a szülők egy hároméves gyermeket hagytak egy felforrósodott autóban. Az Eperjesi Kerületi Rendőrkapitányság tájékoztatása szerint a 158-as segélyhívóra szombaton 16 órakor érkezett bejelentés, miszerint egy gyermek egy lőcsei bevásárlóközpont parkolójában, egy bezárt járműben tartózkodik.
„A helyszínre azonnal járőrt küldtünk, ezenfelül mentőket és tűzoltókat is útnak riasztottak. A rendőrök kiérkezésük után megállapították, hogy a lezárt autó utasterében egy kisgyermek ül, de nem reagál. Ezt követően felkeresték a szülőket, akik azt mondták, hogy csak rövid időre ugrottak be vásárolni. Kinyitották az autót, és kiemelték az alvó gyermeket”
– közölte a rendőrség.
Szerencsére a kicsinek nem esett bántódása, sérülések nélkül átvészelte a történteket.
Az eset kapcsán a hatóságok nyomatékosan kéri a szülőket és valamennyi sofőrt, hogy nagy hőségben gyermekeket vagy háziállatokat még rövid időre se hagyjanak lezárt, parkoló autóban.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


