Rendőrök lepték el az 1-es villamos vonalát

Rendőrök lepték el az 1-es villamos vonalát

Rég nem látott nyugalom uralkodott csütörtök délelőtt a budapesti Puskás Ferenc Stadion metrómegálló környékén és az 1-es villamos vonalán, ami egyértelműen a kiemelt rendőri jelenlétnek volt köszönhető. A stadionoknál láthatóan erődemonstrációt tartottak a rendőrök, több mikorbusznyi egyenruhás vonult ki a helyszínre, nem is lehetett látni egyetlen kábítószertől bódult fiatalt sem, akik az utóbb hónapokban lakhelyüknek tekintették a metrómegálló környékét, és kéregetésükkel, vulgáris beszólásaikkal rendszeresen zaklatták az utasokat.

Az 1-es villamos megállójában is rendőrök álltak, így az utasok nyugodtan tudtak jegyet venni az automatából. Bár a többség most is előre megvásárolt jeggyel érkezett, hiszen az utóbbi időben a készüléket szinte a nap minden szakában hiányos öltözetű, drogtól szédelgő, sokszor őrjöngő fiatalok vették körül, akik valósággal rászálltak arra a szerencsétlen járókelőre, aki gyanútlanul elővette a pénztárcáját.

A villamoson is békés volt a hangulat, egyetlen randalírozó vagy bódult állapotban remegő ember sem zavarta meg a csendet. A hírhedt Hős utcai megállóban is rendőrök álltak, ahogy a drogelosztónak nevezett utca bejáratát is egyenruhások őrizték. A Népligethez közeledve aztán csökkent a rendőri jelenlét, a Vajda Péter utcánál már láttunk két herbálos fiatalt, egyikük a megálló plexijének dőlve, ernyedt végtagokkal, félájultan pihegett, miközben valamivel jobb állapotban lévő társa próbált bele életet lehelni. A népligeti aluljáróban aztán már nem találkoztunk rendőrrel, de drogos fiatalból is csak néhány volt, ők éppen két kölyökcicával és egy zsemleszínű kutyával próbálták rávenni a járókelőket egy kis adakozásra. A pénz persze nagy valószínűséggel nem kutyaeledelre kell majd.

A hatalmas rendőri jelenlét vélhetően az utóbbi idők döbbenetes történéseinek köszönhető. Néhány hete egy kutyát rúgtak le a gazdája mellől a járműről. Vasárnap egy holtestet találtak a Puskás Ferenc Stadion metrómegállónál, kedden pedig néhány óra leforgása alatt tizennyolc fiatalt vittek kórházba egy új, nemrég az utcákra kerülő dizájnerdrog miatt.

Hírdetés

http://mno.hu/

http://mno.hu/

A rendőrség aztán végre bekeményített: szerdán elfogtak egy harminchárom éves férfit, aki az adatok szerint bevett gyakorlatként árult drogot lakókörnyezetében, vagyis a Hős utcai telepen. Ez a telep közismerten veszélyesnek számít, a lakók jó része kábítószer-fogyasztó, a környéken sok az eldobott fecskendő.

A mentők csak rendőri kísérettel mernek a helyszínre vonulni, a telepen gyakoriak a rablások, lopási ügyek, emiatt a nem helyi dílerek is inkább csak a közeli villamosmegállóban fogadják vevőiket.

Kérdés, hogyan hagyhatta a rendőrség, hogy a város központi részén, az egyik legforgalmasabb metrómegállónál és egy központi villamosvonal környékén ilyen tarthatatlanná és ijesztővé váljon a helyzet, pedig a Hős utcai drogtanya a Készenléti Rendőrség és a Terrorelhárítási Központ szomszédságában van. Nem tudni azt sem, hogy a rendőrség meddig biztosítja a környéket, és mi lesz, ha nem áll majd minden megállóban négy egyenruhás.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »